Magyarország

Politikai tisztogatásról beszél a Fidesz a leváltott színházigazgató ügyében

Published

on

Forrás: Soós Péter Wikipedia-oldala

Soós Péter “magatartása bizalomvesztés eredményezett”.

Mint arról beszámoltunk, Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere csütörtökön közölte, hogy meneszti a Pinceszínház igazgatóját, Soós Pétert, mert az nem kért engedélyt, hogy oktató lehessen az SZFE-n, holott ez kötelessége lett volna, így Soós szerződésszegést követett el.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnökség politikai államtitkára a Magyar Nemzetnek azt mondta,

politikai tisztogatásról van szó.

Az államtitkár szerint Soós Péter menesztése már része a DK elnöke által beígért bosszúhadjáratnak. Az SZFE-ügy kibontakozásának idején Gyurcsány Ferenc azt ígérte, Vidnyánszky Attilát és társait

földönfutóvá teszi.

A polgármester ugyanakkor arra hivatkozott, Soós nem kérte az önkormányzat engedélyét, noha  a szerződése erre kötelezte. Soós a Mandinernek ezt azzal indokolta, hogy nem vállal politikai feladatot, és csak mellékállásról van szó. Állítása szerint a felmondólevélben az áll: magatartása a munkáltatói jogkör gyakorlójánál 

bizalomvesztést eredményezett.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version