Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Nagyvilág

Macron kétségeinek adott hangot az AstraZeneca és az Oxfordi Egyetem koronavírus elleni vakcinája miatt

Létrehozva:

Franciaország csak a jövő hét elején teszi közzé álláspontját az oltóanyag esetleges engedélyezéséről.

Emmanuel Macron francia elnök a német szakértői véleményekre hivatkozva, kétségeinek adott hangot pénteken az AstraZeneca brit-svéd gyógyszeripari vállalat és az Oxfordi Egyetem koronavírus elleni vakcinájának az idősebbeket érintő hatékonysága miatt, miközben az Európai Bizottság feltételes engedélyt adott az oltóanyag forgalomba hozatalára.

“Nagyon kevés információnk van erről a vakcináról, várjuk az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) eredményeit. Jelenleg azt gondoljuk, hogy szinte teljesen hatástalan a 65 évnél idősebbekre” – mondta az államfő a hivatalában egy, újságírókkal folytatott beszélgetésen.

“Amit hivatalosan mondhatok önöknek, az annyi, hogy az első visszhangok nem biztatóak a 60-65 évnél idősebbek esetében az AstraZeneca esetében. Ezért részemről megvárom egyrészt az EMA véleményét, másrészt a francia egészségügyi főhatóság álláspontját, mert nekik vannak adataik is” – hangsúlyozta Emmanuel Macron. “Nekem nincs semmilyen adatom, nincs olyan tudományos csapatom, amely az ilyen számokat figyelné” – tette hozzá.

Az interjúval egyidőben a Európai Bizottság feltételes engedélyt adott az AstraZeneca és az Oxfordi Egyetem új típusú koronavírus ellen közösen kifejlesztett oltóanyagának forgalomba hozatalára a 18 évnél idősebbek számára.

Németországban az úgynevezett állandó oltási bizottság (STIKO) formálódó ajánlása szerint ugyanakkor csak életkori korlátozásokkal vezethetik be a vakcinát, Franciaországban pedig kormányzati források szerint az egészségügyi főhatóság csak a jövő hét elején teszi közzé álláspontját az oltóanyag esetleges engedélyezéséről.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink