Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Megszavazták a Szegedi Tudományegyetem modellváltását

Létrehozva:

Az ülésen néhányan össze is kaptak.  

Közel egy tucat egyetemi vezető és szenátus-tag gyűlt össze, hogy megszavazzák, áttérnek-e az alapítványi modellre, vagy sem. A szavazás végül igennel zárult, noha a hallgatók és az oktatók is többször tiltakoztak már ellene, amihez nemrég a város polgármestere, Botka László is csatlakozott.

A Szegedi Tudományegyetem Szenátusa végül 29 igen, 19 nem, 2 tartózkodás mellett megszavazták a modellváltást.

A Szegeder.hu információi szerint a döntésről szóló vita megközelítőleg két és fél órán át tartott, ezt követően Szabó Gábor foglalta össze. Azt mondta, „arról egyeztettek Palkovics László ITM-miniszterrel, hogy csak akkor kéri az egyetem a modellváltást, ha a kért feltételek teljesülnek. Ha a miniszter akár a szavazás után azt mondja, hogy nem tudja ezeket teljesíteni, nem lesz modellváltás.”

Az alapítványi modell értelmében az intézmények élére kinevezett kuratóriumok akár nagy befolyást kaphatnak az egyetemi irányítás fölött. A szenátustól elveszik a rektori pályázatokkal, a szervezeti és működési szabályzattal, az intézményfejlesztési tervvel és a költségvetéssel kapcsolatos jogköreit. A kuratóriumokba pedig több esetben is kormánytagokat, illetve Fidesz-közeli embereket neveznek ki. Az SZTE-t irányító kuratórium tagja lesz például Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter – írta a Mérce

Az így kialakított egyetemeket továbbra is az állam fogja finanszírozni, de az államtól a fenntartói jogot az alapítványok kezébe helyezik át. Ennek értelmében az alapítványi kuratóriumok rendelkeznek majd az intézmények költségvetése, éves beszámolója, szervezeti és működési szabályzata, intézményfejlesztési és vagyongazdálkodási terve fölött.

A mai napon előreláthatólag a Pécsi Tudományegyetem is döntést hoz majd. Erről azonban még nem érkezett hír. 

 

Legnépszerűbb cikkeink