Magyarország
A Pécsi Tudományegyetem is támogatta a modellváltását
Ma a Szegedi Tudományegyetem mellett a PTE is csatlakozott az új formához.
Támogatta a Pécsi Tudományegyetem (PTE) szenátusa pénteken elfogadott határozatával az intézmény modellváltását. Az egyetem közleményében azt írta:
a szenátus pénteki, online élőben közvetített nyilvános rendkívüli ülésén 29 igen, 9 nem és 1 tartózkodás mellett, „komoly feltételekkel mondott igent” a modellváltásra.
Közölték, hogy az ülés előtt intenzív egyeztetések folytak, kari fórumokon is, amelyeken a rektori vezetés is képviseltette magát. Kitértek arra, hogy a testület nem egyszerű többséggel, hanem kétharmaddal döntött „a történelmi jelentőségű szavazáson” Heidl György, a PTE Bölcsész- és Társadalomtudományi Kara dékánjának kezdeményezésére.
A PTE ismertetése szerint a határozati javaslatban egyebek mellett az oktatás, kutatás, művészeti tevékenység szabad művelésének biztosítása, a szenátus jogkörének erősítése, az egyetem egységének megőrzése – beleértve minden kart, egységet, klinikumot -, a kuratóriumi tagok delegálásával kapcsolatban javaslati jogkör szerepel, tekintettel az egyetem összetett képzési portfóliójára.
Nem sokkal ezelőtt megszavazták a Szegedi Tudományegyetem modellváltását is. Ott kissé fagyos hangulatban ugyan, de a szenátus végül 29 igen, 19 nem, 2 tartózkodás szavazat mellett váltott.
(MTI/PH)
-
Nagyvilág2023.03.01. 11:20
Novák Katalin szerint indokolt Svédország és Finnország NATO-csatlakozása
-
Magyarország2023.03.22. 10:32
Megalakult a Petőfi Zenei Tanács – jelentette be a Demeter Szilárd vezette Petőfi Kulturális Ügynökség
-
Kiemelt hírek2023.03.07. 12:41
Bemutatták a magyar űrhajósjelölteket
-
Kiemelt hírek2023.02.24. 11:40
51 új villamoszerelvény érkezhet Budapestre a következő években