Magyarország
Alapítványba szervezik ki a Semmelweis Egyetemet is
Az intézmény szenátusa ellenszavazat nélkül döntött erről.
A Semmelweis Egyetem Szenátusa 2021. január 28-i ülésén elfogadott határozatával – 41 igen szavazat és 1 tartózkodás mellett – támogatta, hogy az egyetem hat karával, köznevelési és szakképzési intézményeivel, valamint az orvos- és egészségtudományi képzéssel szerves egységben lévő klinikai központjával együtt az állam által alapított, közfeladatot ellátó közérdekű alapítvány fenntartásában működjön – írja honlapján az egyetem.
A közlemény szerint
az átalakulást előzetesen véleményeztek a karok, a Klinikai Központ, a Doktori Iskola, a Közalkalmazotti Tanács, az érdekvédelmi és hallgatói szervezetek, valamint a központi főigazgatóságok.
A testület a 2021. január 28-i ülésén támogatta, hogy a Semmelweis Egyetem hat karával, köznevelési és szakképzési intézményeivel, valamint az orvos- és egészségtudományi képzéssel szerves egységben lévő klinikai központjával együtt modellt váltson. Ennek megvalósításához
az állam létrehoz egy közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványt, és annak adja át a Semmelweis Egyetem fenntartói jogait
– írja az egyetem.
A közleményben azt írják, hogy az állami finanszírozású képzések típusát, összetételét, nagyságrendjét a működési modell változása nem befolyásolja, és
az egyetem társadalombiztosítás által finanszírozott betegellátó tevékenysége is változatlan marad.
A modellváltást egy rugalmasabb intézményi keretrendszer és struktúra kialakításával, és azzal indokolja az intézmény vezetése, hogy a Semmelweis Egyetem bekerüljön a világ 100 legjobb felsőoktatási intézménye és Európa 5 legjobb gyógyító egyetem közé és érdemben emelkedni tudjon a betegellátás színvonala.
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója