Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Hétfőn rendkívüli ülést tart az Országgyűlés az ellenzék kezdeményezésére

Létrehozva:

Forrás: Shutterstock

A koronavírus-járvány kezelését célzó, szerintük elégtelen kormányzati intézkedéseket vitatnák meg.

A parlament honlapján csütörtökön közzétett napirendi javaslat alapján az ülés 13 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, amit a napirendről történő szavazás követ.

A Jobbik, a DK, az MSZP, az LMP és a Párbeszéd négy javaslat tárgyalását kezdeményezte.

Az ellenzéki frakciók ezekben három vizsgálóbizottság felállítását indítványozzák: 

  • egyet a gazdasági válság kezelésének ellenőrzésére, 
  • egyet a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos kormányzati hibák feltárására és 
  • egy továbbit az Európai Gyógyszerügynökség által nem engedélyezett kínai koronavírus-vakcina kivizsgálására.

A kormány a rendkívüli ülés ellenzéki kezdeményezésére korábban úgy reagált: amíg a baloldal üres politikai akciókkal, kamuvideókkal, a védekezés akadályozásával és a védőoltás elleni kampánnyal van elfoglalva, addig a kabinet továbbra is a járvány elleni egészségügyi, gazdasági védekezéssel és a vakcinabeszerzéssel törődik.

(MTI)

 

Legnépszerűbb cikkeink