Kiemelt hírek
A szakértők nem javasolták, az OGYÉI kiadta az orosz vakcina forgalmazási engedélyét
Hiányos adatok, ellentmondásos dokumentumok, elégtelen vizsgálat – ezek voltak a kifogások. Az újságból tudták meg, hogy a Szputnyik megkapta az engedélyt.
Két lap, a Telex és a 444 is azt állítja, a szakértők negatív véleménye ellenére véleménye engedélyezte az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet az orosz Szputnyik V-ös vakcina magyarországi forgalmazását.
A 444 szerint múlt kedden volt egy tanácskozás, amin OGYÉI által felkért külsős szakértők vettek részt. A téma az orosz Szputnyik V vakcina engedélyeztetése volt. Ezen a szakértők nem javasolták a vakcina engedélyét, mert
fontos adatok hiányoztak vagy ellentmondások voltak a dokumentumban.
A Telex azt közölte, a kritikák lényege, hogy Kína és Oroszország kihagyta a tesztelés szempontjából kulcsfontosságú harmadik klinikai vizsgálati fázist – amelyben több tízezer alanyon tesztelik az oltást – beelőzve elkezdték széles körben alkalmazni ezeket a készítményeket. Ilyen a nyugati világban elképzelhetetlen lenne. A másik fő kritika, hogy az azóta, menet közben lefolytatott harmadik fázis eredményeit a mai napig nem tették közzé a gyártók – szemben a jóval transzparensebb nyugati gyártókkal –, így nincs mód a vakcinák független értékelésére.
Utóbbi lapot az OGYÉI úgy tájékoztatta, nem tudja megerősíteni a cikk állításait. Ugyanakkor
nem is cáfolta; titoktartási kötelezettségre hivatkozott.
A 444 szerint titoktartási nyilatkozat köti a külsős szakértőket is, még a testület tagjainak a neve sem publikus.
Annak ellenére, hogy a külsős szakértőknek kifogásaik voltak, másnap az Origón megjelent hírből értesültek arról, hogy a Szputnyik megkapta az engedélyt. Ezután több tag is úgy döntött, hogy nem vesz részt a jövőben a tanács munkájában – írta a lap.
Szijjártó Péter a múlt héten pontos menetrendet közölt a vakcina engedélyeztetési folyamatáról, ehhez képest meglepő volt, hogy ennek kellős közepén, már szerdán megkapta az engedélyt a Szputnyik V. Pénteken, Moszkvában a szerződést is aláírták az orosz gyártóval.
Utóbbi egyébként hétfőn azt közölte a saját vakcinájáról, hogy óvatosságra int, és nem ajánlja krónikus betegek számára.
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója