Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Orbán: Minél többféle vakcinára szükségünk van

Létrehozva:

Foó: MTI/Mohai Balázs

Orbán Viktor miniszterelnök azt hangsúlyozta szokásos pénteki rádióinterjújában, hogy minél többféle vakcinára van szükségünk.

“Mindegy, hogy a macska fekete, vagy fehér, csak fogja meg az egeret” – fogalmazott a miniszterelnök a Kossuth Rádióban péntek reggel arra utalva, hogy a tömeges oltáshoz minél többféle vakcina engedélyeztetésére szükségünk van. Elmondta, Szerbiában például már oltanak az AstraZeneca vakcinával, amit nálunk épphogy engedélyeztek. Vajdasági magyarok tehát már kaphatják a brit vakcinát, így láthatjuk majd az ezzel kapcsolatos tapasztalatokat.

Orbán szerint a legfontosabb tanulság most, hogy egy olyan komoly ország, mint Magyarország, “nem engedheti meg magának, hogy vakcináért kelljen kilincselnie”. Ennek a kiszolgáltatottságnak a megszüntetése érdekében rendelte el a kormány Debrecenben egy vakcinagyár felépítését, ami más járványok esetén is oltóanyagok nagy mennyiségű gyártására lenne alkalmas. A miniszterelnök bírálta ugyanakkor az unió lassúságát, “a magyaroknak nem magyarázatra van szüksége, hanem vakcinára”, mondta, hozzátéve: az nem lehetséges, hogy azért haljanak meg magyar emberek, mert a brüsszeli vakcinabeszerzés lassú.

A korlátozások feloldásáról Orbán szerint tehát nem lehet beszélni mindaddig, amíg a tömeges oltás el nem kezdődik, ehhez pedig sok és sokféle vakcinára van szükségünk. A miniszterelnök ismertette az oltási tervet is, eszerint az egészségügyi dolgozók, idősotthonok lakói után, azaz most, jöhet a 60 év feletti krónikus betegek (1,5 millió ember),  rendvédelmi dolgozók és védekezés egyéb szereplői, így az operatív törzs tagjai, és a kormánytagok oltása jöhet, majd a többi idősé, akik nem szenvednek krónikus betegségben.

“Ha már senki nincs közvetlen életveszélyben a vírus miatt, akkor lesz új időszámítás” – mondta. Szólt arról is, hogy a rendkívüli jogrendet két hétre saját hatáskörben meghosszabbítják, a tavaszi ülésszakban pedig a parlament elé viszik a kérdést.

Az orosz vakcinát ügyében ma Moszkvában tárgyal Szijjártó Péter külügyminiszter – “ügyes, mozgékony, hatékony és gyors külügyminiszterünk van, bízom benne, hogy jól tárgyal ma” -, Kína pedig akkor fogja küldeni a vakcinákat, ha Magyarországon megkapja a vészhelyzeti használati engedélyt, mondta Orbán.

A háziorvosok béremeléséről is szó esett a műsorban, erről a miniszterelnök elmondta, hogy a béremelés attól függ, praxisközösségbe tartozik-e az adott háziorvos vagy sem. Ugyanis jelenleg 4-500 háziorvos hiányzik a rendszerből, ezért ösztönözniük kell az orvosokat, csatlakozzanak ilyen közösségbe. Aki erre hajlandó, az a kórházi orvosok bérének 80, de akár 100 százalékát is megkaphatja. Ha nem, akkor az ő bérük és a kórházi orvosok bére közti különbség 30 százalékát. Szó esett a vakcinaigazolványról is, ám a miniszterelnök szerint ehhez legalább 1 millió embert kell beoltani és ott még nem tartunk.

Legnépszerűbb cikkeink