Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Lázár Jánost is meghallgatta a rendőrség a Feneketlen-tavi ingatlanügy kapcsán

Létrehozva:

Lázár János / Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Évek múltán is áll a bál az újbudai ingatlanberuházás ügyében, a rendőrség újranyitotta az ügyet.

Ugyan a rendőrség bűncselekmény hiányában lezártnak tekintette a Fenektlen-tavi ingatlanüggyel kapcsolatos nyomozását, a BRFK tájékoztatása szerint azt nemrégiben újranyitották. Erre azt követően került sor, hogy Lázár János korábbi kancellárminiszter, az ügy egyik legfontosabb tanúja a VálaszOnline-nak adott októberi interjújában egyértelmű bűncselekményként beszélt az újbudai beruházásról.

Lázár János pénteken az Indexnek elmondta, december elején a rendőrség meghallgatta az ügyben, az esetet pedig újraindították ismeretlen tettes ellen. A korábbi kancellárminiszter meggyőződése, hogy visszaélések történtek az ingatlanpanama kapcsán, válaszában azt is kijelentette: reméli az ügyészség is így gondolja majd és vádat fognak emelni. 

2017-ben érkeztek az első hírek az azóta nagy port kavart újbudai beruházásról, amelynek keretében mintegy 350 lakásos ingatlanfejlesztést terveztek a Feneketlen-tó mellé. A tó melletti terület privatizálásán egyes információk szerint akár 4-5 milliárd forintot is bukhatott az állam, és miután megjelentek az ezzel kapcsolatos sajtóhírek, szinte azonnal eltávolították azokat a felső vezetőket, akik a Feneketlen-tó melletti telket privatizáló korábbi vezérigazgató bizalmi körébe tartoztak. 

A 38 ezer négyzetméteres beruházás kapcsán az új városvezetés is lépéseket tett: egy új szabálymódosítás következtében az eredetileg tervezett három épülettömb helyett csak egyet fognak megépíteni. Ez azt jelenti, hogy eredeti tervekhez képest 15 ezer négyzetméterrel kisebb terület beépítését teszik lehetővé. Az új beruházás ezáltal legalább 40 százalékkal lesz kisebb az eredetileg tervezettnél.

Legnépszerűbb cikkeink