Magyarország
Februárban áll bíróság elé Varju László
A DK politikusa tagadja, hogy bűncselekményt követett volna el, és nem mondott le a tárgyaláshoz való jogáról.
Február 10-én kezdődik meg a DK országgyűlési képviselőjének, Varju Lászlónak a pere, akit választás rendje elleni bűntettel, súlyos testi sértés bűntettével és garázdaság vétségével gyanúsít az ügyészség – értesült a Magyar Nemzet.
Tavaly december 9-én megtörtént Varju László ügyében az előkészítő ülés, amelyen a DK országgyűlési képviselője
nem ismerte el bűnösségét, és nem mondott le a tárgyaláshoz való jogáról sem
– közölte a lappal a Fővárosi Törvényszék. Tájékoztatásuk szerint Varju perének első tárgyalási napja, amelyen a vádlott és tanúk meghallgatása várható, február 10-én 9.00 órakor kezdődik a Fővárosi Törvényszéken.
A Központi Nyomozó Főügyészség áprilisban nyújtott be vádiratot a DK országgyűlési képviselőjével szemben a Fővárosi Törvényszéken választás rendje elleni bűntett és más bűncselekmények miatt. Varjú mentelmi jogát – a legfőbb ügyész indítványára – az Országgyűlés november 4-én felfüggesztette, az ügyészség ezt követően gyanúsítottként hallgatta ki a politikust, aki tagadta a terhére rótt bűncselekmények elkövetését.
A választás rendje elleni bűntett vádja azon alapul, Varju László országgyűlési képviselőjelöltjeként a 2018-as áprilisi választás előtt, még februárban egy kávézóban találkozott egy függetlenként induló jelölttel és
az ügyészség szerint Varju László – a választáson való nyerési esélyeinek növelésére – anyagi juttatást ígért
a férfinak azért, hogy a képviselő-jelöltségtől lépjen vissza a javára. A férfi az ajánlatot elutasította – írja a lap.
A súlyos testi sértés és a garázdaság vádja pedig az MTVA székházánál 2018 decemberében történt ellenzéki tüntetésekhez kapcsolódik. Varju László, több más ellenzéki képviselővel együtt, bement az MTVA székházába, hogy beolvassanak egy öt pontból álló követelést. A biztonságiak útjukat állták, amiből dulakodás lett. A képviselőt azzal vádolják, rászorított egy vádlira, illetve egy biztonsági őr lábát kihúzta, aki emiatt elesett. (Magyar Nemzet)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója