Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

DK-s alpolgármesterén spórolt Szigetszentmiklós független vezetője

Létrehozva:

Költségcsökkentés miatt menesztette helyettesét Nagy János.

Nagy János, Szigetszentmiklós polgármestere január 19-én leváltotta Jószai Attila alpolgármestert, a Demokratikus Koalíció (DK) politikusát – írja a hvg.hu. A városvezető online beszámolójában arról beszélt, hogy költségvetési okok miatt hozta meg a döntését, elmondása szerint a kormányzati elvonások miatt ugyanis a város költségvetése 10 százalékát veszítette el.

A 24.hu azt írta, hogy a menesztés hátterében a két politikus közötti feszültség állhat, amely szervezeti okok és elmaradt előterjesztések miatt alakult ki, valamint azért, mert Jószai összeveszett Nagy kabinetfőnökével, aki korábban Halásztelek MSZP-s polgármestere volt.

A portál azt is közölte, hogy a megoldás érdekében az ellenzéki koalíció két vezető pártjának tagjai, a DK-s képviselők és a Momentum helyi vezetője, Gyurcsik József, valamint a független Orosz László közösen nyújtottak be javaslatot egy csomagról, amely az átlátható működést, a teljesen nyílt beszerzési eljárásokat, illetve egy demokratikus szervezeti rendszert eredményezett volna. A rendkívüli jogrend időszaka alatt a polgármester által elfogadott szabályzatok azonban messze nem tükrözték a DK és a Momentum által javasoltakat.

Jószai a 24.hu kérdésére csak annyit mondott, hogy a konfliktus rajta kívülálló okok miatt alakult ki. (hvg.hu)

Advertisement

Legnépszerűbb cikkeink