Nagyvilág
Észak-Korea szigorít a járványellenes intézkedéseken a pártkongresszust követően
Az észak-koreai vezetés fokozza a koronavírus-járvány megfékezését célzó intézkedéseit, és szigorítja a határ ellenőrzését is, hogy távol tartsa a koronavírust az országtól – jelentette az állami média szerdán, nem sokkal a Koreai Munkapárt nyolcadik kongresszusa után.
Phenjanban a múlt héten fejezte be munkáját a nyolc napon át tartó pártkongresszus, amelyen küldöttek ezreit lehetett szájmaszk nélkül látni, köztük Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőt. A párt döntéseit gépiesen jóváhagyó törvényhozás, a Legfelsőbb Népi Gyűlés vasárnapi ülésén a résztvevők a televíziós tudósítások képei szerint szintén maszk nélkül ültek, szorosan egymás mellett.
„Folytatjuk szárazföldi, tengeri és légi határaink ellenőrzésének megszigorítását, valamint a múlt évi vírusellenes munkánk tapasztalataiból leszűrt, észszerű és hatékony fertőtlenítési eljárások bevezetését” – idézte az észak-koreai állami médiát a Yonhap dél-koreai hírügynökség. Észak-Korea népe „fenntartja a rendet” a határ menti és parti térségekben, s értesíti az illetékes hatóságokat minden, a szél vagy a hullámok által partra sodort objektumról – hangoztatta az állami média híradása. A tömegközlekedési eszközök és megállók fertőtlenítésére vonatkozó szigorú intézkedések megvalósítása szintén folyamatban van, az egészségügyi intézmények pedig emlékeztetik a pácienseiket a vírusellenes szabályok betartására – tették hozzá.
Észak-Korea saját magát a koronavírustól mentesnek nyilvánította, ugyanakkor az egész országra kiterjedő erőfeszítéseket tett a járvány kirobbanásának megakadályozására, köztük tavaly január óta zárva tartja a határait. December elején az állami média arról számolt be, hogy Phenjanban a legmagasabb szintű járványkészültséget rendelték el, felfüggesztve az olyan közszolgáltatások működését, mint az éttermek és közfürdők, s korlátozták a fővárosi lakosok mozgását.
Nyilvánvalóan a határok járványveszélyre hivatkozó lezárásának köszönhető, hogy tavaly nagyon visszaesett a Dél-Koreába menekülő észak-koreaiak száma – derült ki a Szöulban szerdán közzétett kormányzati adatokból. Az országegyesítési minisztérium által rendelkezésre bocsátott adatok szerint tavaly összesen 229 észak-koreai telepedett le Dél-Koreában. Ez a szám sokkal alacsonyabb a 2019-es 1047, illetve a 2018-ban regisztrált 1137 menekülthöz képest. Friss adatok szerint a Dél-Koreában letelepedő északiak száma a tavalyi év végére összesen 33 752-re emelkedett – közölte a minisztérium.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!