Nagyvilág
Norvégia a Pfizer vakcinájának biztonságosságát vizsgálja az idősek körében
A legújabb becslések szerint a korábban véltnél több 80 év feletti beteg halhatott meg azután, hogy megkapta az oltást.
A norvég gyógyszerengedélyezési hivatal arra hívta fel a figyelmet pénteken, hogy vannak kockázatai az oltásnak a 80 évnél idősebbeknél. Bár nem beszéltek konkrétan a Pfizer-BioNTech-vakcináról, az országban egyelőre csak ezzel oltanak. Sigurd Hortemo, a hivatal egyik főorvosa arról számolt be, hogy nagyjából harminc, 80 évesnél idősebb, súlyos betegnél mellékhatások jelentkeztek a vakcina beadását követően, közülük tizenhárman meg is haltak.
Steinar Madsen, a hivatal szakmai igazgatója ehhez hozzátette, hogy a helyzetet ennek ellenére nem tartják aggasztónak, mint mondta, az oltóanyagoknak rendkívül kicsi a kockázatuk.
A hivatal azonban szombaton beszámolt arról, hogy további tizenhat olyan halálesetnél vizsgálják a körülményeket, amelyeknél a páciens megkapta az oltást. Koruk alapján a veszélyeztetettek alsó korhatárát 80-ról leszállították 75-re – tették hozzá.
A Bloomberg szerint nem tudni, hogy a halálesetek pontosan mikor történtek. Ezek közül az elhunytak közül a legtöbbnél jelentkeztek az oltás várható mellékhatásai : az émelygés, a hányás, a láz, a bőrirritáció és alapbetegségük súlyosbodása.
A norvég közegészségügyi intézet szerint a legrosszabb egészségi állapotú emberek számára még a vakcina enyhe mellékhatásai is végzetesek lehetnek. „Azoknak, akiknek a várható élettartama már egyébként is nagyon kicsi, a vakcina jótékony hatása valószínűleg elenyésző vagy nincs is” – közölte az intézet.
Norvégiában december óta már 42 ezer ember megkapta a szükséges két oltásból legalább az elsőt. Miután Ausztrália a vakcinából tízmillió adagot rendelt, a norvég esetekről értesülvén azonnal tájékoztatást kért a gyártóktól és a norvég kormánytól – közölte vasárnap Greg Hunt egészségügyi miniszter.
Noha ezek az esetek utalhatnak arra, hogy a nagyon idős és halálos beteg emberek számára túl kockázatos az oltás, a norvég tapasztalatokból nem szabad azt a következtetést levonni, hogy a 75 évnél fiatalabb, egészségesebb embereknek tartaniuk kellene tőle, hanem inkább arra irányítják rá az országok figyelmét, hogy mit figyeljenek, amikor majd elkészítik biztonságossági jelentéseiket a különböző vakcinákról – írta a Bloomberg. A Pfizer-BioNTech-vakcina biztonságosságáról Európa-szerte január végén mutatják be az első jelentést.
(MTI)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója