Kiemelt hírek
Ügyeskedők jogosulatlanul is hozzájutottak az oltáshoz
Az orvosi kamara titkára szerint, aki nem hazudott, és úgy is megkapta, az valahol helyesen cselekedett és nem érdemel büntetést.
Olyanok is kaphattak koronavírus oltást, akik hivatalosan még nem jogosultak rá, vagyis nem egészségügyi vagy szociális dolgozók – tudta meg az RTL Híradó, több ilyen konkrét esettel is találkoztak.
A Magyar Orvosi Kamara is tud erről. Svéd Tamás, a szervezet titkára a tévécsatornának nyilatkozva azt mondta: “Többeknek is sikerült ilyen módon felvenni az oltást. Valahol helyesen cselekedtek, semmiképpen sem azoknak az embereknek a hibája, akik soron kívül, vagy nem a megfelelő sorba beállva hozzájutottak az oltáshoz. Amennyiben hazudott is arról, hogy egészségügyi vagy szociális dolgozó, akkor csalt, okiratit hamisított, de ahol nem kérdeztek semmit és ezzel a lehetőséggel ért, akkor szerinte nem terheli felelősség.
A Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) az RTL Híadónak úgy reagált, hogy az oltás előtt mindenkinek nyilatkoznia kellett h az egészségügyben dolgozik-e. Akik visszaéltek ezzel, azok megszegték a szabályokat és a védekezés sikersségét veszélyeztetik, amit büntetni fognak, azt is aki beadta és azt is aki megkapta ilyen módon – közölte a minisztérium.
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója