Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Megmentik a Márványmenyasszony étterem és a Wichmann kocsma épületét

Létrehozva:

Megtiltotta a bontást a Miniszterelnökség, védettségi eljárás indult.

A kulturális örökség védelméért felelős Miniszterelnökséget vezető miniszter azonnali hatállyal elrendelte az I. kerület Márvány utca 6-8. szám alatti (Márványmenyasszony étterem épületei) valamint a VII. kerület Kazinczy u. 55. szám alatti (Wichmann-kocsma) ingatlanok esetében a műemléki védettségi eljárás megindítását – közölte a Miniszterelnökség. 

Az eljárás befejezéséig, amit a Miniszterelnökség gyorsított ütemben fog lefolytatni, az ingatlanokon tilos bármilyen bontási vagy építési munkálatot végezni – olvasható a közleményben.

Korábban beszámoltunk arról, hogy lebontják Budapest egyik legérdekesebb múltú házát, a Wichmann kocsmát. Az épület egyebek mellett a magyar kártya szülőhelye, illetve korábban okkult teozófiai központként és neves bordélyházként is funkcionált. Azt is megírtuk, a 168 Óra alapján, hogy az Orbán-kormány egyik miniszterének volt férjéhez köthető az épület bontása.

A Márvány utcai Márványmenyasszony éttermet 1793-ban alapította egy szőlősgazda borkimérésként, később népszerű étterem lett. Ott tartotta esküvői lagziját Széchenyi István és Wesselényi Miklós – mondta Ráday Mihály városvédő az Indexnek. Állandó vendég volt Bárczy István főpolgármester, Podmaniczky Frigyes, Móricz Zsigmond, Kosztolányi Dezső, Karinthy Frigyes, Ady Endre, Krúdy Gyula, ott írta Szigligeti Endre a Liliomfit – mesélt a hely múltjáról a lapnak Ráday.

Legnépszerűbb cikkeink