Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Az ENSZ ebola elleni oltóanyagot halmoz fel

Létrehozva:

Képünk illusztráció.

Az intézkedés célja, hogy az érintett kormányok az ebolajárvány esetleges újbóli kitörése esetén 48 órán belül hozzáférhessenek a vakcinához.

Az ENSZ készletet halmoz fel az ebola elleni oltóanyagból a vírus újbóli megjelenése esetére – közölte a világszervezet. A projektben az Egészségügyi Világszervezet (WHO), az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF), a Vöröskereszt és Vörös Félhold Társaságok Nemzetközi Szövetsége (IFRC), illetve az Orvosok határok nélkül (MSF) segélyszervezet vesz részt.

A készletet Svájcban raktározzák az UNICEF felügyelete alatt. Az ENSZ Gyermekalapja kezeli egyébként a kolera, agyhártyagyulladás, valamint sárgaláz elleni oltóanyag készleteket is. A A WHO mellett az oltóanyag használatát az Egyesült Államok, az Európai Unió, illetve nyolc afrikai ország is engedélyezte. Guineában és Kongóban a vakcinával már több mint 350 ezer embert immunizáltak.

A legutóbbi ebolajárvány 2020 novemberében ért véget hivatalosan a Kongói Demokratikus Köztársaság nyugati részén, ahol 2018 óta több mint 2200-an vesztették életüket a kórban.

Az ebolavírust 1976-ban, a Kongó keleti felében található Ebola folyó melletti településeken észlelték először. A legvalószínűbb terjesztői denevérek lehetnek. A betegség hasmenéssel, súlyos vérzéssel jár, a halálozási arány egyes esetekben akár 90 százalékos is lehet.

  (MTI)

Legnépszerűbb cikkeink