Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

A WHO üdvözölte, hogy Kína beengedi a nemzetközi szakértőket Vuhanba

Létrehozva:

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója hétfőn üdvözölte, hogy Kína végre engedélyezte a koronavírus eredetének felkutatásával megbízott nemzetközi szakértői vizsgálatok megkezdését.

A tisztségviselő Twitter-üzenetében egyúttal kifejezte reményét, hogy a nemzetközi egészségügyi szervezet a jövőben szorosan együttműködhet a kínai hatóságokkal.

„Remélhetőleg szoros együttműködésben dolgozhatunk majd kínai kollégáinkkal e sorsdöntő misszió keretében, hogy azonosítsuk a vírus forrását, valamint azt, hogy milyen úton terjed a kórokozó az emberekre” – írta Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz.

A főigazgató ezekkel a sorokkal a kínai nemzeti egészségügyi bizottság hétfői bejelentésére reagált, amely szerint csütörtökön érkeznek Kínába a WHO nemzetközi szakértői a vizsgálatok megkezdésére. A WHO nemzetközi szakértői kínai kutatókkal együttműködve vizsgálják majd a vírus eredetét. A szakértőcsoport pontos munkatervéről azonban a bizottság nem közölt részleteket.

A WHO korábbi közlése szerint az eredetileg január elejére kitűzött misszióban részt vevő tíz nemzetközi szakértő egyebek mellett a közép-kínai Vuhanba utazna, ahonnan 2019. december 31-én jelentették hivatalosan az első „ismeretlen eredetű tüdőgyulladásos megbetegedéseket”.

A mostani kínai bejelentést annál is inkább kedvezően fogadta a WHO főigazgatója, mert Peking mostanáig nem véglegesítette a szakértői csoport Kínába érkezéséhez szükséges engedélyeket. Bár úgy tűnt, hogy a vízumkérdés volt az akadály, a kínai külügyminisztérium szóvivője később közölte, hogy nem csupán vízumproblémákról volt szó.

A WHO már tavaly februárban és júliusban is küldött szakértőket Kínába hasonló céllal, ám a látogatások eredményeiről később nem közöltek érdemi információt.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink