Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Tehervonatokat fosztogató banda hét további tagját fogták el

Létrehozva:

Csaknem 10 millió forintot szereztek a lopott termékek eladásával.

További hét férfi ellen indult eljárás a Budapest-Cegléd vasútvonalon közlekedő tehervonatok fosztogatása miatt, a Ceglédi Járási Ügyészség indítványozta a letartóztatásukat – közölte a Pest megyei főügyész szerdán az MTI-vel.

Szabó Ferenc azt írta, hogy a banda rendszeresen és szervezetten fosztogatott vasútállomáson veszteglő tehervonatokat 2019 elejétől.

Már tavaly december 3-án elfogott a rendőrség két férfit, mindketten szintén ehhez az ügyhöz köthetők – tette hozzá.

A gyanú szerint a rendőrség által most elfogott hét férfi is abból szerzett pénzt, hogy a ceglédi, az albertirsai és a ferencvárosi vasútállomáson várakozó vagonokat tört fel, és azokból különböző árukat – például súrolószereket, márkás alkoholtermékeket, kerékpárokat – lopott el.

Az ellopott árukat a gyanúsítottak orgazdákon keresztül értékesítették, ezzel az elmúlt két évben – korábban elfogott társaikkal együtt – csaknem tízmillió forintot szereztek. A közlemény szerint a banda egyik elfogott tagja a gyanú szerint mindemellett évek óta árult kábítószert Cegléden.

A banda tagjait többrendbeli, üzletszerűen és bűnszövetségben elkövetett lopással, míg a dílert kábítószer-kereskedelem bűntettével is gyanúsítják.

(MTI)

 

Legnépszerűbb cikkeink