Rohamtempóban pusztítják a magyar élővilágot az inváziós fajok

Az őshonos fajok kipusztulása nemcsak az eszmei értékben okoz kárt, de a teljes táplálkozási láncot befolyásolja.

A legnagyobb problémát okozó inváziós növények annyira elterjedté váltak az országban, és sok zárt élőhelyen az egyeduralmat is átvették, hogy az emberek jelentős része azt gondolja, természetes részei a magyar növényvilágnak. Ilyen az akác, az aranyvessző, a bálványfa és társaik – írja a Magyar Hang.

Bár ezekkel a fajokkal gyakorlatilag bárhol lehet találkozni, az egész kontinensre vonatkozó felmérés még nem készült az elterjedésükről. Ehhez nyújt segítséget az Európai Unió statisztikai hivatalának LUCAS-adatbázisa, amelyhez mintavételi pontok sokaságán három évenként monitorozzák a helyre jellemző tájhasználatot és növényzeti borítást.

A most zajló LUCAS-felmérések Európában több százezer ponton folynak, Magyarországra nagyjából ötezer hely esik, ahol a kutatók háromévente megvizsgálják a növényvilág faji összetételét. A térképes rendszerbe illesztett fotós adatbázis alapján tisztán látszik, hogy rengeteg helyen tűntek fel az utóbbi években inváziós növények, ott is, ahol három évvel ezelőtt még nem voltak jelen.

Az így elkészült országos ökológiai hálózat kialakítása természetvédelmi céllal történt, minthogy a szakértők felismerték: az egymástól elszigetelt, fragmentált élőhelyfoltok nem képesek biztosítani a megmaradt élővilág túlélését. Az ilyen ökológiai magterületek úgy működnek, mintha szigetek lennének, a bennük élő fajok többé már nem képesek szaporodási közösséget alkotni máshol élő fajtársaikkal, ami a populációk leromlásához vezet, mert nincs lehetőségük genetikai állományuk felfrissítésére.

A cél az, hogy az országos ökológiai hálózat rendszerben ökológiai folyosók kapcsolják össze egymással a különálló élőhelyfoltokat, segítve a kipusztulás elleni harcot. A baj az, hogy korridorok sok esetben legalább ilyen hasznosak az invazív fajok elterjesztésében is, amelyek gyakran potyautasként utaznak végig az ökológiai sztrádán.

„Napjainkban robbanásszerű változáson megy át a magyar flóra, amelynek hátterében egyszerre van jelen a klímaváltozás és az emberi tevékenység. Az utóbbi évtizedekben jelentősen visszaszorult a kaszálás és a legeltető állattartás. Pedig a gyepek őshonos növényei igényelték ezt a zavarást” – mondta el a lapnak Szilassi Péter, az SZTE Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszékének docense. Példaként említette, hogy a legeltetés pont akkora zavart okoz az élőhelyen, ami megakadályozza, hogy bármely faj kiszorítsa a többit. Ha ezzel felhagynak (főként gazdasági megfontolásból), akkor az inváziós fajok térhódítása megállíthatatlanná válik.

Az inváziós fajok térnyerése nem pusztán azért veszélyes, mert az őshonos flórát egy másik váltja fel és fajok tűnnek el, hanem, ha a terjeszkedés sikeres, akkor silány, homogén, ökológiai szempontból értéktelen állomány jön létre. Szilassi Péter szerint az is gondot jelent, ha egyetlen faj válik dominánssá, és másnak nem hagy élőhelyet. Ha ilyesmi történik, az a teljes táplálkozási láncra hatással van, és gyökeresen átalakítja a több száz vagy több ezer éve létrejött tájat is. Ráadásul ez az emberek életmódjára is közvetlenül hat, hiszen az agresszív fajok között sok az allergén növény, és akadnak olyanok is, amelyek az árvízvédelmi töltések között terjedve lassítják az árhullámok levonulását, növelik az árvízveszélyt.