Magyarország
Előzi a kormánypártokat az ellenzék a biztos pártválasztók között is
A Republikon kutatása szerint október óta 4 százalékot esett a Fidesz népszerűsége, nem segítettek a botrányok.
Felmérte a társadalom pártpreferenciáit a Republikon intézet decemberben, írja az Atv.hu. A felmérés eredményéből kiderül, hogy
- A kormánypártok támogatottsága a teljes népesség körében 30 százalék,
- őket követi a Demokratikus Koalíció és a Momentum 10-10 százalékkal.
- a Jobbikot és az MSZP-t egyaránt 6 százalék támogatja,
- a Párbeszéd 2 százalékon áll,
- a Kétfarkú Kutya Pártra, az LMP-re és a Mi Hazánkra is 1 százalék szavazna.
A biztos pártválasztók körében:
- A Fidesz-KDNP 46 százalékot értek el
- A DK 15 százalékon áll,
- a Momentum 14 százalékon,
- A Jobbik és az MSZP támogatottsága 8-8 százalék,
- a Párbeszéd 3,
- az MKKP, az LMP és a Mi Hazánk pedig 2-2 százalék
Ez azt jelenti, hogy a kormánypártok már mindkét számítás szerint kisebbségben vannak. Ugyanakkor a bizonytalanok száma továbbra is 33 százalék, azaz a lakosság harmada még nem választott pártot. A választási hajlandóság valamennyire megnőtt.
A kormánypártok támogatottsága október óta 4 százalékot esett folyamatosan. Ebben szerepet játszhattak
- a járványkezelés megítélése,
- az európai uniós költségvetési vétóval kapcsolatban fennálló konfliktusos helyzet,
- az egymást követő, belső fideszes és nemzetközi botrányok (Szájer-ügy, Demeter Szilárd és Deutsch Tamás megnyilatkozásai).
Az ellenzéki térfélen továbbra sem látható jelentős változás, a DK rendelkezik a legnagyobb arányú támogatottsággal, tőlük csak kicsivel marad el a Momentum eredménye.
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója