Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Nyomozás indult Bayer Zsolt állítólagos pedofil barátja miatt

Létrehozva:

A Blikk azt írja, a rendőrség eljárást indított.

Mint ismert – írja a Blikk –, Szájer József részt vett egy brüsszeli orgián, majd az ereszen át próbált menekülni a kiérkező rendőrök elől, a belga ügyészség szerint kábítószerrel a táskájában. Az ügy kirobbanása után Bayer Zsolt Háttérkép című műsorában is téma volt a közéletet uraló botrány. Bayer szomorúnak titulálta, hogy nemcsak Szájer életművét, hanem „az egész Fidesz-ethoszt próbálják meg kikezdeni.” Aztán elmondott egy történetet egy „régi barátról és harcostársról”, amit a lap szó szerint idéz fel:

„Egykor volt barátunk, harcostársunk egy 12 órás autóúton – félve, rettegve, dadogva, majdhogynem sírva – vallotta meg nekem, hogy ő homokos. 12 órára volt szüksége ahhoz, hogy ezt be merje nekem vallani 20 évvel ezelőtt. Mondtam, hogy semmi baj, ettől még barátok maradunk. Ugyanez az ember két év múlva a legkisebb skrupulus, fenntartás és zavar nélkül, röhögve mesélte, hogy ő azért szeret többek között Thaiföldre járni, mert ott kisfiúk is rendelkezésre állnak. Két évre volt szüksége ehhez, értitek ugye, a lefelé tartó spirál” – sztorizott a műsorban a publicista.

Az eset után több feljelentés is született – írja a  Blikk -, Szabó Tímeától kezdve Tényi Istvánig mindenki a rendőrséghez fordult, mert az nem lehet, hogy valaki tud egy pedofilügyről, amit nyilvánosan ki is jelent, sőt még azt is, hogy amikor a tudomására jutott az ügy, akkor sem szólt a rendőrségnek. Ez utóbbit nem lehet a „nálunk ez nem szokás” félmondattal elintézni.

Tényi István – aki rendszeresen foglalkozik fel- és bejelentésekkel közéleti ügyekben – ebben az ügyben is tett bejelentést a hatósághoz. Mégpedig azt követően, hogy több portálon megjelent a találgatás, kire is utalhatott Bayer Zsolt. A találgatások egy, nem a „korai fideszes időkből” való barátról szóltak.

Tényivel levélben közölte a rendőrség, hogy feljelentése alapján hivatalból nyomozást indítanak.

Legnépszerűbb cikkeink