Magyarország
Egyszer már megszökött, letartóztatásban marad a pedofil férfi
Letartóztatásban marad a férfi, aki többször bántalmazta szexuálisan 11 éves nevelt lányát.
A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség vádirata szerint a férfi 2019 szeptemberében két alkalommal végzett szexuális cselekményt az akkor 11 éves nevelt lányával. Az egyik ilyen eseményre akkor került sor, amikor a sértett gyermek aludt, s ennek következtében védekezésre képtelen állapotban volt – írja a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség közleménye.
A vád tárgyát képező bűncselekményt a Büntető Törvénykönyv 5 évtől 20 évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni.
A Kecskeméti Törvényszék a főügyészség indítványára fenntartotta a férfi letartóztatását az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig, mivel a nyomozás során a férfi már egyszer megszökött a hatóságok elől és csak elfogatóparanccsal sikerült kézre keríteni, továbbá rendszeres legális jövedelem hiányában és a büntetési tétel súlyossága folytán vele szemben fennáll a szökés és az elrejtőzés veszélye.
Az elsőfokú végzés ellen a védő jelentett be fellebbezést.
A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség az elsőfokú bíróság indokaival egyetértve a fellebbezést nem tartotta alaposnak, ezért az elsőfokú végzés helybenhagyására tett indítványt.
A fellebbezésről másodfokon a Szegedi Ítélőtábla dönt.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!