Kiemelt hírek

Úgy néz ki, a jövő évet is dobhatják a kukába a vendéglátósok

Published

on

Csak a 2022-es év hozhat fordulatot. Már ha.

A jövő év is zárással indul, ami a kilátásokat hosszabb távon is rontja – írja a Napi. A szilveszteri vendégek elmaradása okozta kieséssel együtt hozzávetőleg 470 milliárd forinttal lesz kisebb a vendéglátóipar bevétele ebben az évben. Jelenleg azzal lehet számolni, hogy elérheti az ezer milliárd forintot a vendéglátók éves bevétele, az előző évi 1464 milliárd forinthoz képest -írják.

A kényszerű bezárás az áprilisit közelítő mélységbe taszította a vendéglátást, akkor negyedére esett a piac. A nyár jobb hónapokat hozott, de az ősztől indult második járványhullám elmosta a vendéglős piac nagyobb felét. Ebből a gödörből a blokkk.com kereskedelmi szakportál szerint már nem tud majd minden vendéglátós kikapaszkodni. Áprilisban piacának háromnegyedét vesztette el a vendéglátás, most azért ennél kisebb zuhanással számolnak a szakemberek.

A házhoz szállítás/elvitel, az áfakulcs csökkentése és a némi célzott állami támogatás annyit segít, hogy valamivel rövidebb lehet a lejtő. A szilveszter lefújása a legnagyobb kiesés év végén, hiszen sok a belföldiek mellett külföldi vendég is elmarad. Kérdés ráadásul, hogy a 2021-re átnyúló teljes zár meddig tart. Ráadásul csak óvatos, fokozatos nyitás várható, így 2020 nagyobb része után 2021 első féléve is a vendéglátóhelyek mélyrepülését hozhatja.

A hagyományos vendéglátás kényszerül szembenézni a nagyobb eséssel (ebben a vendéglő, a büfé, vagy éppen a cukrászda is benne van). 2019-ben a teljes 1464 milliárdos vendéglátó forgalomból 1331 milliárd forint volt ez az ág, mellette tizede a munkahelyi vendéglátás, mely 132 milliárd forintot könyvelhetett el. Utóbbiak viszont nem kényszerültek bezárásra, igaz, az áfakulcs is maradt a régi. De a home office és a digitális tanrend nekik is komoly érvágás.

Az áfakulcs csökkentésén ugyan nyertek hozzávetőleg 10 milliárd forintot a vendéglők, de ez el is megy a veszteségek pótlására, vagy éppen a kiszállítás költségeire.

A friss heti monitoros statisztika november 27-ig a bevételekben 40 százalékos elmaradást mutat 2019-hez képest. A mennyiségi változásokból pedig arra is lehet számítani, hogy a 2020-as esztendőt követően a 2021-es év második felében előreláthatóan meginduló kilábalást követően 2022-ben lehet újra a régi a vendéglők világa. Addigra azonban sok egységet be kell zárni -írják.

 

 

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version