Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Orbán laborjában nem érdekelte az embereket a tömeges tesztelés

Létrehozva:

Így az nem lett annyira tömeges: kétmillió osztrák ment el a kilencmillióból.

Ausztria-szerte befejeződtek a koronavírus-fertőzés terjedésének visszaszorítása érdekében zajló tömeges tesztelések kedden. A vártnál jóval kisebb volt a részvétel.

Az osztrák kormány 60 százalékos részvételt remélt, ehhez képest csak kétmillióan mentek el a tömeges szűrésre a csaknem kilencmillió lakosú országban. Ez alig haladja meg országosan a 20 százalékot. Tartományonként persze változó mértékben, így legtöbben, mintegy 38 százaléka a lakosságnak Alsó-Ausztriában ment el, legkevesebben pedig éppen Bécsben, 13,5 százalék. Peter Hacker bécsi egészségügyi tanácsos szerint az alacsony fővárosi részvételt az is indokolhatja, hogy Bécs városa régóta saját szervezésben is folytat már teszteléseket.

A megjelent kétmillió ember között 4200 fertőzöttet találtak. Akinek az első antigén gyorstesztje pozitív lett, annál PCR-teszttel erősítették meg a pozitivitást. Természetesen – tartományoként ugyan változó mértékben – akadtak álpozítív eredmények is, ezért volt szükség minden, a gyorsteszt által pozitívnak mutatott esetben PCR-teszt elvégzésére is. Ami a fertőzöttségi szintet illeti, a tartományokban nagyjából hasonló eredmények születtek: 0,14 és 0,53 százalék közötti pozitív esetet találtak.

Rudolf Anschober egészségügyi miniszter az alacsony részvétel ellenére is remek kezdésnek ítélte a tesztelés első körét. Hangsúlyozta, hogy a kiszűrt 4200 fertőzött mindegyike tünetmentes volt, tehát őket így még az előtt be tudták, hogy megfertőztek másokat. „Végül is ez volt a tesztelés célja” – tette hozzá.

Több tartomány, például Tirol és Felső-Ausztria is bejelentette, hogy a karácsony előtti, illetve utáni héten is folytatni kívánja a tesztelést, ezzel szeretnék a nyugodt, biztonságosabb rokonlátogatásokat elősegíteni. A főváros nyújtotta ingyenes szűrési lehetőség is nyitva marad mindenki számára.

(MTI)

 

Legnépszerűbb cikkeink