Magyarország
Világító rénszarvast loptak Jászladányban
Advent harmadik vasárnapján lába kelt egy világító rénszarvasnak Jászladányban.
Ismeretlen személy ment be december 13-án 17 óra körül egy jászladányi családi ház udvarára, és a nyitott teraszról egy világító rénszarvas-dekorációt lopott el. Bejelentést követően a rendőrök elemezték a lakóépület kamerafelvételeit, így gyorsan ismertté vált a jogsértő személyazonossága.
Az egyenruhások elfogták és előállították a Jászladányi Rendőrőrsre a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható helyi lakost, akit gyanúsítottként hallgattak ki. A 22 éves férfi beismerő vallomást tett és elmondta, hogy a rénszarvasfigurát egy ismerősének eladta. A rendőrök az alkalmi vevőnél kutatás során megtalálták és lefoglalták a karácsonyi díszletet, amit a sértett számára visszaadtak.
A nyomozók előtt nem volt ismeretlen a terhelt, hiszen 2020. október és november hónapban több alkalommal követett el vagyon elleni bűncselekményt Jászladányon. A nyomozó hatóság gyanúsítása szerint, a gyanúsított jászladányi lakóházból dohányt, egy másik alkalommal egy udvaron álló, nyitott gépkocsiból kézi szerszámokat és autósrádiót lopott el.
A jászsági nyomozók a kihallgatást követően a terhelt őrizetbe vételéről határoztak, és előterjesztést tettek letartóztatása indítványozására. A Jászberényi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetése miatt folytat eljárást.
-
Kiemelt hírek2024.04.26. 1:58
4 százalékkal drágább itthon a benzin, mint a régióban
-
Kiemelt hírek2024.06.24. 10:25
Utolsó perces góllal győzött a magyar válogatott a skótok ellen, egyelőre továbbjutásra állunk
-
Kiemelt hírek2024.04.22. 9:55
Újít a Google Maps
-
Kiemelt hírek2024.04.24. 9:41
Változást tervez a kormány a jogosítvány megszerzésével kapcsolatban