Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Hamisan mutatott HIV-fertőzést az ausztrál vakcina, sutba dobták

Létrehozva:

Abbahagyják a saját fejlesztésű oltás tesztelését.

Leállnak a Queensland egyetem és a CSL biotechnológiai cég által  közösen fejlesztett koronavírus elleni oltás tesztelésével, mert az több résztvevőnél hamis HIV-teszteredményt mutatott.

Scott Morrison ausztrál miniszterelnök pénteken elmondta: tudományos javaslatra nem folytatják tovább a fejlesztést. Az oltóanyag egyike volt négy, fejlesztés alatt álló vakcinának, amelyeket már megrendelt az ausztrál kormány. Egy megállapodás alapján Canberra 51 millió adagot biztosított volna magának.

„Szeretném ezen a helyen kiemelni, hogy nincsenek káros egészségügyi reakciók, és nincs semmilyen mód arra, hogy a vakcina HIV-fertőzést okozzon” – ismertette Andrew Nash, a CSL vezető tudományos szakértője. Hozzátette: a vakcinába beépítették a HIV-vírus egyik proteinjének a töredékét.

„Bár az egyetem kutatói megállapították, hogy a töredék fehérje egyáltalán nem jelent semmilyen egészségügyi kockázatot azok számára, akiknek beadták az oltóanyagot, ugyanakkor részleges antitest választ azonosítottak a teszt résztvevőinél” – közölte Greg Hunt egészségügyi miniszter. Kifejtette, hogy ez közrehathat egyes HIV-tesztekkel. Ez a kockázat ismert volt a fejlesztés elejétől fogva és arról tájékoztatták a tesztalanyokat is.

Egy másik szakértő arról beszélt, hogy megoldható lenne a probléma, de nem egyhamar, márpedig ellenanyagra most van szükség.

Közben a kormány megnövelte a többi fejlesztés alatt álló vakcinára vonatkozó megrendeléseket: az AstraZeneca esetében 33,8 millióról 53,8 millió dózisra a Novavax esetében pedig 40 millióról 51 millióra.

A 25 millió lakosú Ausztráliában mintegy 28 ezer fertőzöttet azonosítottak, akik közül 908-an hunytak el.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink