Nagyvilág

Félrevezető kép terjed az interneten, nem a BioNTech-alapító szerepel rajta

Published

on

Bár sokan úgy osztják meg a képet, hogy Ugur Sahin szerepel rajta, a kép nem az ő családját ábrázolja.

Egy fotó terjed a Facebookon, amin egy Németországba érkezett török család látható. A képet sokan úgy osztották meg, mintha Ugur Sahin, a BioNTech egyik alapítója szerepelne rajta gyerekként, azonban ez nem igaz – írja az UrbanLegends.hu

“50 éves fénykép. Török bevándorló ‘migráns’ család Németországban. Jobboldalon, sárga pólót viselő kisfiú, Ugur Sahin, orvos lett. Ő találta fel a Pfizerrel karöltve a koronavírus elleni oltószert” – ezzel a kapcsolt szöveggel fut a Facebookon az alábbi kép.

A koronavírus elleni vakcinán dolgozó cégek egyike, a BioNTech alapítója valóban egy török származású házaspár. A törökországi születésű Ugur Sahin a szüleivel 4 éves korában érkezett Németországba, míg felesége, Özlem Türec már Németországban született török apától. (A vakcina mRNS-technológiájának kifejlesztésében egy magyar kutató is részt vett.)

A Sahinról keringő gyerekkori képen nem az ő családja látható. A Snopes szerint a fotó Candida Höfer német fotós Törökök Németországban című sorozatának része, és a hetvenes évek közepén készült Düsseldorfban. A képen látható török család egyik leszármazottja szerint a sárga ruhás fiú később nem rákkutató, hanem esztergályos lett. Az igazi Sahin a kép készítésének időpontjában 9-10 éves lehetett. Sahin egyébként a Guardiannek adott nyilatkozatában nem annyira rajongott a gondolatért, hogy egyfajta példaképként szolgáljon a németországi bevándorlók számára – és inkább az egyenlő esélyek biztosításának fontosságáról beszélt a lap újságírójának.

„Minden tanulmány azt mutatja, hogy az intelligencia egyenlően oszlik el a különböző etnikai csoportok között. Társadalomként azt a kérdést kell feltennünk: hogyan adhatunk esélyt mindenkinek. Véletlen, hogy éppenséggel bevándorló családból származom. Ugyanilyen erővel lehetnék német vagy spanyol is” – idézi a 444.hu Sahin válaszát.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version