Nagyvilág
Egészségbiztosítás nélkül is oltanak Szlovéniában
Ingyenes és önkéntes lesz az új típusú koronavírus elleni védőoltás Szlovéniában, a kormány erre vonatkozóan elfogadta a nemzeti oltási tervet – közölte a helyi sajtó szombaton.
Az ingyenes védőoltásra kivétel nélkül mindenki jogosult, függetlenül attól, hogy rendelkezik-e egészségbiztosítással – közölte Doroteja Novak Gosaric, az egészségügyi minisztérium munkatársa. Hozzátette: első körben az idősotthonok lakóit és az egészségügyben dolgozókat oltják be.
A lakosság beoltása januárban kezdődhet meg a Pfizer és a BioNTech vakcinájával, amelyet 50 ezer embernek terveznek beadni.
Létrehoznak egy külön alkalmazást, amelyen regisztrálni lehet, az oltóközpontokat pedig kórházakban alakítják ki – mondta Novak Gosaric.
A kormány döntése szerint még decemberben megkezdődik a lakosság önkéntes tömeges tesztelése is. Az első, félmilliós szállítmány az antigén gyorstesztekből december 11-én érkezik meg az országba.
Szlovéniában a kormány által közzétett adatok szerint pénteken 1636-tal 84 769-re nőtt a fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 47 beteg, a járvány halálos áldozatainak száma ezzel 1700-ra emelkedett. A diagnosztizált betegek közül 1272-en vannak kórházban, közülük 199-et ápolnak intenzív osztályon.
A szomszédos Horvátországban az elmúlt egy nap alatt 4084 új fertőzöttet azonosítottak, a járvány kezdete óta megfertőződöttek száma ezzel elérte 147 454-et. Az elmúlt napon 70 ember halt bele a betegségbe, a járvány eddigi halálos áldozatainak száma így 2102-re emelkedett. Kórházban 2514 beteget ápolnak, közülük 259-en vannak lélegeztetőgépen.
Szombattól Horvátországban 500 kunára (mintegy 24 000 forint) büntetik azokat a természetes személyeket, akik nem vagy szabálytalanul viselik a maszkot, valamint 10 ezer kunára (közel félmillió forint) mindazokat, akik tíz főnél nagyobb magánösszejöveteleket szerveznek.
Amennyiben a bírságot a helyszínen kifizetik a szabálysértők, az összeg a felére csökken. Horvátországban eddig csak azokat a jogi személyeket büntették, akik nem tartották be a járvány megfékezésére hozott korlátozásokat.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!