Nagyvilág
Felmentették azt a svéd nőt, akit fia 28 évig tartó fogva tartásával gyanúsítottak
Egy svéd ügyész ejtette a vádat az ellen a nő ellen, akit a héten annak gyanújával vettek őrizetbe a skandináv országban, hogy lakásukban 28 évig fogva tartotta fiát.
„A nőt semmilyen bűncselekménnyel nem gyanúsítják. Nem találtunk semmilyen bizonyítékot erre vonatkozóan” – mondta Emma Olsson ügyész a Svéd Rádiónak csütörtökön. A történteknek valamilyen mentális betegséghez lehetett köze, és ez vezethetett a társadalomból való elvonuláshoz – tette hozzá.
A hetvenes éveiben járó nőt hétfőn vették őrizetbe, egy nappal azután, hogy a 41 éves fiát kórházba szállították, miután az egyik rokonuk értesítette a hatóságokat. Az Expressen című svéd napilapnak azt nyilatkozta, hogy a lakás olyan volt, mint valami „rémálom”, a házat ürülék és szemét borította, a férfi testét sérülések borították.
Az orvosszakértő ezzel szemben úgy értékelte, hogy a férfi nem abúzus miatt szerezte sérüléseit, azok betegségének jelei voltak – mondta az ügyész. Ezek után elrendelték a nő szabadon bocsátását.
Az Aftonbladet című svéd napilap által idézett források szerint az anya túlságosan védte fiát, 12 éves korában ki is vette őt az iskolából.
(MTI)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója