Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Konyhakéssel szurkálta meg egy 23 éves nő idegesítő hódolóját

Létrehozva:

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt egy 23 éves nő ellen emberölés bűntettének kísérlete miatt.

A vádirat szerint a vádlott Rudabányán lakik élettársával egy családi házban. Április közepén a délutáni órákban, a ház udvarán tartózkodott, amikor észrevette, hogy ismerőse, a sértett férfi, aki akarata ellenére rendszeresen járt utána, az utcában van. Ettől annyira ideges lett, hogy beszaladt a házba, kihozott egy konyhakést, és futva a férfi után indult, de közben a szomszédainak odakiabálta, hogy most megöli a sértettet – írja az ügyészég közleménye

A sértett a kerékpárjával közlekedett, de a vádlott utolérte, ekkor heves vita kezdődött közöttük, amely dulakodásig fajult, végül a vádlott elővette a pulóvere ujjába elrejtett konyhakést és ötször megszúrta. Visszaindult lakásába, de az udvaron lévő ismerőseivel közölte, megmondta, hogy leszúrja, megmondta, hogy megöli, majd hozzátette, ez az ember szerelmes belé, úgysem fogja feljelenteni.

A sértett férfi, miután a vádlott otthagyta őt, még utána kiabálta, hogy ezt vissza fogja kapni és börtönbe juttatja. A vádlott hazament, a kést bedobta az udvari vécébe, majd felhívta a rendőrséget és közölte, hogy a sértett megtámadta őt, majd pedig saját magát megszurkálta.

A kiérkező rendőrök Rudabánya külterületén megtalálták a sértettet, értesítették a mentőket, akik kórházba szállították.

A sértett a szúrások következtében a hasüreg megnyílásával járó 8 napon túl gyógyuló közvetetten életveszélyes sérülést szenvedett el. A súlyosabb, akár halálos kimenetelű sérülés elmaradása a szúrások irányának, erejének és a szerencsének volt csak betudható.

Az ügyészség a letartóztatásban lévő büntetlen előéletű vádlottal szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott.

 

Legnépszerűbb cikkeink