Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Szándékosan gázolt a futóversenyen az alkoholmérgezés határán lévő sofőr

Létrehozva:


Az Egri Járási Ügyészség ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége mellett közúti veszélyeztetés bűntettével és hivatalos személy elleni erőszak bűntettével is vádolja azt a férfit, aki 2018 őszén szándékosan nekihajtott egy futóversenyt közterület-felügyelőként biztosító nőnek Hatvanban.

Az 54 éves vádlott 2018. szeptember 22-én délután Hatvanban az alkoholmérgezés határán mozgó, igen súlyos fokban ittas állapotban ült be a személygépkocsijába azt követően, hogy reggel óta italozott egy sörözőben. Ezután a belváros irányába indult, ahol éppen futóverseny zajlott, amelyen több százan vettek részt – írja az ügyészség közleménye

A férfi a Kertész úton – a tiltó tábla ellenére – behajtott a futók közé, akik rémülten ugrottak félre a hátuk mögött felbukkanó gépkocsi elől. Az út egyik kereszteződésében állt az egyenruhát és láthatósági mellényt viselő sértett, aki közterület-felügyelőként biztosította a versenyt. Amikor a karját felemelve „állj” jelzéssel próbálta megállásra bírni a vádlottat, a részeg járművezető felbőgette a motort, és az autóját többször megugratva a nőnek hajtott, majd a térdének ütközve tolni kezdte őt maga előtt. A sértett végül el tudott lépni a kocsi elől, így csupán 8 napon belül gyógyuló zúzódásokat szenvedett a lábán. Az ittas vádlott ezt követően a versenyt megzavarva, a futók között lavírozva elhajtott a helyszínről.

Az Egri Járási Ügyészség a vádiratában arra tett mértékes indítványt, hogy a bíróság a terhelttel szemben két és fél év végrehajtandó börtönbüntetést szabjon ki, emellett három évre tiltsa el őt a közügyek gyakorlásától és a közúti járművezetéstől, valamint kötelezze az eljárás során keletkezett bűnügyi költségek megfizetésére.

 

Legnépszerűbb cikkeink