Magyarország
Kormányrendelet: a veszélyhelyzet idején Pintér Sándor irányítja az Országos Kórházi Főigazgatóságot
A veszélyhelyzet idején Pintér Sándor belügyminiszter irányítja az Országos Kórházi Főigazgatóságot – rögzíti a Magyar Közlöny szerdai számában megjelent kormányrendelet.
E szerint a veszélyhelyzet ideje alatt Pintér Sándor a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs vezetőjeként kijelölt, rendészetért felelős miniszterként irányítja a főigazgatóságot.
A rendelet értelmében a főigazgatóság szervezeti és működési szabályzatát, illetve annak módosítását a miniszter – a miniszterelnök jóváhagyását követően – normatív utasításban adja ki. Az országos kórház-főigazgatót a miniszter javaslatára a miniszterelnök nevezi ki és menti fel.
Az Országos Kórházi Főigazgatóság felállásáról szóló kormányrendelet a Magyar Közlöny november 17-i számában jelent meg. Abban azt írták: a főigazgatóság feladata „az egészségügyi ellátórendszer működésének figyelemmel kísérése, a felülvizsgálatát érintő stratégiai kormányzati döntések megalapozása, melynek keretében közreműködik az egységes és átlátható új nemzeti egészségügyi irányítási rendszer kialakításában”.
November 18-án jelent meg – szintén a Magyar Közlönyben – Orbán Viktor miniszterelnöki határozata, melyben az Országos Kórházi Főigazgatóság főigazgatójává Jenei Zoltánt nevezte ki.
Varga Mihály pénzügyminiszter a parlamenti hétfői plenáris ülésén egy ellenzéki kifogásra válaszolva azt mondta: a járványhelyzet kezelése „legalább olyan katonai pontosságot és fegyelmet igényel”, mint amilyennel Jenei Zoltán november 18-tól kinevezett kórház-főigazgató is rendelkezik.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!