Magyarország
Ziegler Gábor: a függetlenség kérdése szubjektív
Ziegler Gábor a 24.hu-nak arról beszélt, hogy az olvasók majd eldöntik, tetszik-e nekik az Index.
Távozik az Index vezérkara, Szombathy Pál vezérigazgató-főszerkesztő és Sztankóczy András vezérigazgató-helyettes, vezető szerkesztő. Az értesülést hamarosan a Kreatívnak küldött közleményben erősítette meg a lap hirdetéseit értékesítő Indamedia. A cég egyben azt is közölte, hogy az Indamedia-csoport – amelynek fele részben Vaszily Miklós, a TV2 elnöke, fele részben pedig Ziegler Gábor a tulajdonosa – visszavásárolja az Index.hu Zrt. részvényeit a Magyar Fejlődésért Alapítványtól (MFA), így a jövőben az újság annak tagjaként működik majd.
A 24.hu most azt írja, hogy az ügyletben nem történt pénzmozgás, a részvényeket egyszerűen lehívták Vaszilyék, amire azért volt lehetőségük, mert az alapítvány jelentős összeggel tartozott az Indamedia-csoportnak. Az értesülést Ziegler Gábor megerősítette a lapnak.
A vezérigazgatói posztra azonnali hatállyal Starcz Ákost, a Brand & Content és a Dialogue Creatives tulajdonosát nevezték ki. A hétfői közlemény szerint Szombathynak felajánlották, hogy maradhat főszerkesztő, ám végül közös megegyezéssel távozott. Erről a 24.hu-nak Ziegler azt mondta, hogy egyszerűen nem tudtak megegyezni. Azt is elárulta a lapnak a társtulajdonos, hogy egyelőre nincs konkrét elképzelésül az új főszerkesztő személyét illetően.
Ahogy megírtuk, hétfőn nemcsak Szombathy és Sztankóczi, de Bodolai László, az MFA elnöke is távozott a vezérkarból. Az Indamedia közleménye szerint bár felajánlották neki, hogy maradjon az Index.hu Zrt. igazgatósági tagja, nemet mondott, és a jövőben médiajogász lesz az Indamedia-csoportnál.
A 24.hu emlékeztetett, hogy korábban Bodolai a függetlensége legfontosabb garanciájának nevezte, hogy az Index alapítványi tulajdonban van. A függetlenségről Ziegler most egyebek mellett azt nyilatkozta, hogy „az Indexet olvasva mindenki ki tudja alakítani a véleményét a tartalomról, ami, ha tetszik neki, akkor továbbra is visszatérő olvasó lesz”, és hozzátette azt is, hogy a függetlenség kérdése szubjektív.”
Az Index jövőjéről Ziegler azt mondta a 24.hu-nak, hogy nincs tervben újságírók elbocsátása, de a fenntartható működést kell szem előtt tartani.
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója