Kiemelt hírek

Porcelánbolti elefánthoz hasonlítja Parragh Lászlót Székesfehérvár fideszes polgármestere

Published

on

„Csengjen ismerősen a mondás: “ne tetézd, ne tetézd!”

Mint arról korábban beszámoltunk, Parragh László a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, a járványra hivatkozva két évre eltöröltetné a helyi iparűzési adót. Javasolják emellett a kormánynak a további, önkormányzati hatáskörbe tartozó adónemek mértékének befagyasztását, idetartozik egyebek mellett az ingatlanadó, az idegenforgalmi adó, az építményadó, valamint a kommunális adó.

Vagyis Parragh lényegében szinte minden bevételétől megfosztaná az önkormányzatokat.

Az ötletre Facebook posztban reagált Cser-palkovics András Székesfehérvár fideszes polgármester. Parraghnak címezve azt írja: „kérem, hagyja már békén a vállalkozások környezetét és a munkavállalóik életminőségét biztosító településeket!”

Bár érti a kamaraelnök szándékát, mégis úgy fogalmaz: „A Kamara és Parragh úr azonban porcelánbolti elefántként szeretné letarolni az önkormányzati szektort, az iparűzési adó felfüggesztésének javaslata teljesen ellehetetlenítené a településeket és óriási károkat okozna mindazoknak, akik számára az önkormányzatok munkája a létminőség fontos része, tehát gyakorlatilag az összes magyar polgárnak, de a fehérváriaknak biztosan. Mindezt miért? Egy szakmailag is rossz, bár látványos javaslatért.”

Szerinte a javaslat nem nyújt valódi segítséget a vállalkozásoknak, ezért „felmerül tehát a kérdés: kiknek is szeretne valójában kedvezni a Kamara? Mert az biztos, hogy a vállalkozásokon és azok munkavállalóin nem fog segíteni, ha a települések bezárják a bölcsődéket, óvodákat, színházakat, leállítják az autóbuszokat, megszűnik a helyi közösségi közlekedés, befagynak a helyi vállalkozóknak is munkát adó lokális fejlesztések, felújítások, nem szedik a szemetet, nem rendezik a közterületeket. Nem fogja segíteni a vállalkozásokat az sem, ha a települések leállítják az oktatási programjaikat, nem támogatják a kórházakat, az egyetemeket, a sportegyesületeket, megszüntetik a szociális támogatásokat, és a puszta felszínen maradás érdekében durván megadóztatják a magánszemélyeket, tehát a munkavállókat.”

Zárásképpen Cser-Palkovics arra kéri a gazdasági szereplőket, gondolják át, mit javasolnak, majd így zárja: „csengjen ismerősen a mondás: “ne tetézd, ne tetézd!”

Korábban, amíg még „csak” az iparűzési adó felfüggesztéséről volt szó, Karácsony Gergely egy rendezvényen úgy reagált a kamaraelnök ötletére, hogy „másnap leállna a tömegközlekedés”. Ugyanitt Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke “dilettáns ötletszerűségnek” nevezte Parragh László ötletét.


 

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version