Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Lazítanak a muszlim rendszabályokon az Egyesült Arab Emírségekben

Létrehozva:

Jelentősen lazítanak az Egyesült Arab Emírségekben érvényben lévő szigorú rendszabályokon.

A szombaton bejelentett átfogó szabályváltozások eredményeként a jövőben együtt lakhatnak azok a párok is, akik nem kötöttek házasságot, lazítanak az alkoholfogyasztás szigorú előírásain. Ugyanakkor az eddigi megengedőbb szabályozás helyett emberölésként bírálják el a „becsületgyilkosságokat”.

A WAM helyi állami hírügynökség megjegyezte, hogy a szabadságjogok kiterjesztése beleillik az Egyesült Arab Emírségek változó arculatába, amelyben igyekeznek hangsúlyozni, hogy az ország az iszlám jogrendjével együtt nyitott a nyugati turisták és a befektetők előtt.

A mindennapi életet szabályozó szigor enyhítését nem sokkal azután jelentették be, hogy az Egyesült Arab Emírségek amerikai közvetítéssel történelmi megállapodást kötött Izraellel a kapcsolatok rendezéséről. Megfigyelők szerint a megállapodás egyik  következménye, hogy izraeli turisták és befektetések érkezhetnek az Egyesült Arab Emírségekbe.

Az új szabályozás értelmében az Egyesült Arab Emírségekben élő külföldi állampolgárok esetében – akikből nagyjából kilenc jut minden emírségekbeli állampolgárra – a házasságkötésre, a válásra és az öröklési ügyekre már nem a saría (az iszlám jogrend) előírásait alkalmazzák.

Az Egyesült Arab Emírségek legnépesebb városa, Dubaj nagy erőkkel készül a világkiállítás megrendezésére, amelyre 25 millió látogatót várnak, és amelytől a kereskedelmi kapcsolatok további élénkülését remélik. A rendezvényt eredetileg 2020 októberétől tartották volna meg, de a koronavírus-járvány miatt egy évvel elhalasztották.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink