Magyarország
4000 intenzív ágy jöhet, itt az új ágyfelszabadítás
Nagy kérdés, honnan lesz ehhez elég ápoló, orvos.
Egy november 6-i Emmi egyedi utasítást szemléz Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő, amely szerint újabb ágyakat kell felszabadítani, és immáron az összes kórház el kell lásson koronavírusos betegeket, nem csak a kijelöltek – eddig ugyanis ez volt a rendszer. „Így például a szolnoki beteg Szolnokon is kaphat majd ellátást és nem kell Nyíregyházára szállítani”, írja Kunetz. Az összes kórházban a NEAK-finanszírozott ágyak 40 százalékát kell covid-betegek ellátására fordítani. November 10-től halasztják el a halasztható műtéteket.
Újabb intenzíves ágyak is felszabadulnak, az összes NEAK-finanszírozott ágy 7 százalékát kell intenzív ággyá alakítani. „Ez azt jelenti, hogy nagyjából az eddigi 1166 intenzív osztályos ágyszám (2019-es NEAK ágyszám jelentés), hirtelen 4000 körülivé bővül. Ehhez a jelenlegi 2000 intenzíves nővérlétszámot még úgy 7000-7500 fővel kellene bővíteni, ha korrekt, és feleennyivel, ha valamilyen, de messze nem korrekt ellátást akarnak nyújtani. Szakorvosok tekintetében most 2000 intenzív terápiás szakorvos áll rendelkezésre, és a bővítés tekintetében a nővérlétszám növelésének a felével kell számolnunk. További kérdés, hogy van-e ennyi pluszágyhoz szükséges működőképes lélegeztetőgép, monitor, infúziós pumpa, megfelelő ágy, matrac és leginkább oxigén?”, fűzi hozzá Kunetz.
Az intézkedés később az Emmi közleményeként is megjelent.
Log into Facebook | Facebook
Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója