Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Magyarország

Szimpátiatüntetést szerveznek az SZFE mellett

Létrehozva:

Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) tüntetés az új vezetőség ellen. Budapest, 2020. augusztus 31. Fotó: Pesti Hírlap

Már 4,5 ezren visszajeleztek. 

Megint tüntetés lesz az SZFE mellett, délután 5-kor szombaton a Kossuth téren transzparensekkel, piros-fehér szimbólummal, fáklyával kérik a megjelenni vágyókat a szervezők. Vers-, tánc-, énekelőadással készülnek, beszédeket nem terveznek, „de ez még változhat”, írják a Facebookon. „Az esemény addig ismétlődik, amíg a célkitűzések megvalósulnak”, és felhívják a figyelmet a járványügyi szabályok betartására, illetve arra, hogy pártok vagy civil szervezetek jelképeit, zászlóit se hozzák el. 

Az SZFE tegnap jelentette be, hogy érvényteleníti a félévet, bezárja az egyetemet, amit a diákok nem fogadnak el, folytatják a tanítást, tanulást. 

Legnépszerűbb cikkeink