Nagyvilág
Covid: Aszpirinnel kísérleteznek
A vérhígítóként is használt aszpirin Covid-19 elleni hatását is vizsgálja az eddigi egyik legnagyobb olyan brit kutatás, amely a betegség potenciális gyógymódjait akarja feltárni.
Az új típusú koronavírussal megfertőződött páciensek esetében nagyobb a vérrögök kialakulásának kockázata a hiperreaktív vérlemezkék, a vérzés csillapítását segítő sejttöredékek miatt. Az aszpirin csökkenti a vérrögök kialakulásának esélyét – közölték a RECOVERY elnevezésű kísérlet tudósai a projekt honlapján pénteken.
„Jó okunk van azt hinni, hogy az aszpirin jótékony hatással bírhat, ráadásul biztonságos, olcsó és széleskörben elérhető” – mondta Peter Horby, a kutatás egyik vezető szakértője.
Legalább kétezer tetszőlegesen kiválasztott páciens napi 150 milligramm aszpirint fog kapni a szokásos ellátás mellett. Adataikat összehasonlítják kétezer, csak az általános ellátást kapó páciensével.
A RECOVERY kísérletben más kezeléseket is tesztelnek, például a szintén általánosan elérhető azitromicin antibiotikumot és a Regeneron gyógyszercég antitestkoktélját, melyet Donald Trump amerikai elnök koronavírus-fertőzés miatt kialakult tüneteinek kezelésére is használtak.
(MTI)
-
Nagyvilág2023.03.01. 11:20
Novák Katalin szerint indokolt Svédország és Finnország NATO-csatlakozása
-
Magyarország2023.03.22. 10:32
Megalakult a Petőfi Zenei Tanács – jelentette be a Demeter Szilárd vezette Petőfi Kulturális Ügynökség
-
Kiemelt hírek2023.03.07. 12:41
Bemutatták a magyar űrhajósjelölteket
-
Kiemelt hírek2023.02.24. 11:40
51 új villamoszerelvény érkezhet Budapestre a következő években