Magyarország
Részben tagadta bűnösségét a kettős gyilkossággal vádolt szerbiai magyar férfi
Részben tagadta bűnösségét a Fővárosi Törvényszéken kedden megkezdődött büntetőperben az a szerbiai magyar férfi, aki a vád szerint Amszterdamban és Budapesten is megölt egy-egy embert.
Az ügyészség szerint D. Csaba 2018 júliusában Amszterdamban egy kávézóban lőtt fejbe hangtompítós pisztollyal egy horvát állampolgárt, 2018 szeptemberében pedig a Pólus Center mögött, a Szilas-patak partján egy gödöllői vállalkozót, akit kokainvásárlás ürügyén csalt a helyszínre. D. Csabánál elfogásakor engedély nélkül tartott fegyvereket és hamis okiratokat találtak. Az ügyészség előre kitervelt, több emberen elkövetett emberöléssel, továbbá lőfegyverrel-visszaéléssel és közokirat-hamisítással vádolja a férfit, és ügyében tényleges életfogytiglan kiszabását indítványozza.
Kedden a férfi négyórás vallomásában az amszterdami gyilkosság elkövetését tényszerűen elismerte, de azzal védekezett, hogy a maffia üldözte, meg akarták ölni, és ő csak az életét védte. Továbbá beszélt arról is, hogy ő csak rá akart ijeszteni áldozatára, de végül „sajnos” a nagy feszültség, az „adrenalin” miatt úgy alakult, hogy mégis fejbe lőtte áldozatát, mintegy 30 centiméterről. Ügyészi kérdésre válaszolva a vádlott hangsúlyozta, hogy nem pénzért, nem megbízásból ölt. Az amszterdami gyilkosságot sajtóhírek szerint kamerafelvétel rögzítette.
A Budapesten elkövetett gyilkossággal kapcsolatban a vádlott azt adta elő, hogy egy fiktív kábítószerügyletben vett részt, ahol mindössze annyi szerepe volt, hogy kokainnak tűnő csomagokat adjon át, amikor ott valaki más lelőtte a sértettet. D. Csaba azt állította, hogy még ő próbálta újraéleszteni az áldozatot. Arra a kérdésre, hogy ki volt a tettes, D. Csaba nem kívánt válaszolni.
A vádlott több, főként szerbiai tanú megidézését kérte a törvényszéktől, annak bizonyítására, hogy őt üldözte a maffia, így többi között Aleksandar Vucic szerb államfő tanúkénti megidézését is, mint aki „a legtöbbet tud a maffiáról”. (A bizonyítási indítványokról a bíróság dönt.)
A vádlott nyomatékosan hangsúlyozta, hogy ő elítéli a maffiaháborút, sajnálja az áldozatokat, de ilyen helyzetekben neki „beindul a védekezőmechanizmusa”.
Arra a kérdésre, miért éppen Amszterdamba menekült a szerb maffia elől, a vádlott úgy reagált, hogy ő „flörtölős, bulizós”, és erre az a város ideális helyszín, ő tulajdonképpen egy „kozmopolita” volt „inkognitóban”.
Arra a kérdésre, hogy a nyomozás során miért ismerte be a Magyarországon elkövetett gyilkosságot is, a vádlott úgy válaszolt, hogy az csak „kitaláció” volt, amivel a barátnőjét akarta megmenteni. Miután pedig ez sikerült, a barátnőjét kiengedték a letartóztatásból, D. Csaba úgy vélekedett: az ő „itteni missziója” befejeződött, és kérte a törvényszéket, hogy most már engedjék vissza Hollandiába.
Kedd délután félbeszakadt a büntetőper, mert a vádlott ügyvédje azt mondta, hogy védence rossz állapotban van. A tárgyalás januárban folytatódik a vádlott, illetve tanúk meghallgatásával.
(MTI)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója