Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

„Ha beindul az élet, remélem, nem maradnak fehérek a falak”

Létrehozva:

Ferencváros eltűnő kulturális tereinek pótlására a kutyapártos alpolgármester, Döme Zsuzsanna Suzi új módszerrel próbálkozik: önkormányzati fenntartású civil-művészeti inkubátorházat létesít a Vágóhíd utcában egy kiürült művészeti iskola épületében. Az MKKP politikusa körbekalauzolt minket az épületben, de azt is megkérdeztük tőle, hogy a projekttel már egy 2022-es választási indulást készít-e elő, illetve hogy lesz-e bitcoinbánya a Konnektor névre keresztelt közösségi térben.

A Vágóhíd utcai Novus Gimnázium épületén még mindig kint lóg a 47 milliós EU-s támogatásról büszkélkedő tábla, de az intézmény már évek óta nem működik: 2018-ban zárta be az Oktatási Hivatal. Az épületbe azonban most új élet költözhet. Itt tervezi elindítani ugyanis Döme Zsuzsanna alpolgármester a Konnektor nevű közösségi házat, ahová az elkövetkező hónapokban folyamatosan tudnak majd beköltözni a kulturális és művészegyesületek.

„Alapvetően már jól néz ki a hely. Még egy nagytakarítás, illetve egy folyosófestés lesz önkéntes munkával” – mondta el Döme. A felújítás egyébként eddig körülbelül 4,5 millió forintba került, amit az intézmény karbantartási költségvetéséből fizettek – a pénz nagy része a fűtés rendberakására, a vízvezeték-szerelésre, a beázott tetőre és az új riasztóra ment el. A közösségi tér a Ferencvárosi Művelődési Központ intézményeként fog működni, az elstartolására 10 milliós keretet szánt az önkormányzat.

Nem a profit a cél

„Nem célom, hogy ez a tér nyereséget termeljen az önkormányzatnak, jó lesz, ha ki tudunk jönni nullszaldóra – véli az alpolgármester. – Lesznek bérleti díjak, de alacsonyabbak, mint a többi művelődési házunkban, csupán az épület rezsijét fogjuk fizetni belőle. A lényeg az, hogy az ide költöző egyesületek és alkotók értéket nyújtsanak az itt lakók számára.”

A Konnektorba pedig máris óriási a túljelentkezés. Döme szerint a körülbelül 630 négyzetméteres hely nagyjából húsz szervezetnek lesz képes folyamatosan helyet biztosítani, de elmondta, hogy már több százan jelezték igényüket a novemberi pályázaton való indulásra.

„Ha beindul az élet, remélem, nem maradnak fehérek a falak” – mondta Döme. Egy ilyen közösségi ház alapítása egyébként már régóta szerepel a tervei között. Kulturális alpolgármesterként különösen zavarta, hogy sorra zártak be a kulturális terek a környéken – nemrég vége lett a Müszinek, valamint a Tűzraktérnek is, legutóbb pedig a Dürer Keleti Blokkot kellett elhagyniuk a civileknek.

Nem lesz bitcoinbánya

Az alpolgármester nem csak azt az űrt próbálja betölteni a hellyel, ami a kerület kulturális, illetve civil egyesületekkel való együttműködését is más, átláthatóbb alapokon kezelné, mint ahogy az a többi önkormányzati kulturális helyszínen volt szokás a 2019-es választások előtt. Döme elmondása szerint bevett gyakorlat volt eddig Ferencvárosban, kedvezményes kulturális célú ingatlanok is többször haveri alapon kerültek ismerősök szervezeteihez, illetve a művelődési házak tereit sem túl átláthatóan adták bérbe. „Természetesen ezek a problémák nem minden szervezetre vonatkoznak, nagyon sok közülük normális munkát végez, és vissza is ad a kerületnek” – tette hozzá.

Nyilván adódik a kérdés, hogy a gyakorlatban hogyan valósulhat meg az, hogy ne urambátyám-alapon történjen meg a Konnektorba jelentkező szervezetek elbírálása – hiszen Dömének saját bevallása szerint is vannak olyan ismerősei a kulturális szférában, akiket szívesen látna a kerületben. Elmondása szerint azonban az összeférhetetlenséget az elbírálás fogja garantálni, ami pontalapon működik majd. Ebben az elsődleges szempont az lesz, hogy hány programot vállalnak évente a szervezetek, de más szempontokat is figyelembe vesznek, például hogy mennyi felszereléssel rendelkeznek az egyesületek, továbbá hogy van-e máshol helyiségük. „Bitcoinbányát nem tervezünk – nevet fel Döme. – Már nem olyan jó biznisz, mint anno.”

Kampányról szó sincs

Azt a vádat pedig, hogy az épület kapcsán a közösségszervezést politikai célból tenné, előkészítendő esetleges indulását a 2022-es választásokon, elutasítja: „Még az is lehetséges, hogy el fogok indulni, de ennek nincs politikai célja. Én nem saját magamnak készítek elő terepet, ahol kampányolni tudok, hanem azt szeretném, hogy pezsgő kulturális közege legyen a kerületnek.”

Emellett az alpolgármester azt is reméli, hogy a Konnektor példamutató kezdeményezéssé fog majd válni a többi budapesti önkormányzat számára. „Ha minden kerület csak egy ekkora ilyen projektet csinálna, az már óriási fellélegzés lenne Budapest kulturális életének” – mondta.

Mohos Máté

Legnépszerűbb cikkeink