Kiemelt hírek

Fürjes Balázs: A főváros a költségvetés nyertese

Published

on

Fotó: Pozsonyi Roland

Nincs oka panaszkodni Karácsony Gergely főpolgármesternek. Budapest kap támogatást, amit az is példáz, hogy a fővárosi költségvetés tehermentesítése érdekében 60 milliárd forint beruházás finanszírozását vállalná magára a kormány – mondta lapunknak Fürjes Balázs. Kérdésre válaszolva elmondta: nincsenek főpolgármesteri ambíciói, de Budapesttel foglalkozni szép feladat.

A kormány döntése alapján javasolt fővárosi fejlesztések kormány általi finanszírozását ígérte a héten Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár. Fürjes szerint egyszerű és gyakorlatias megoldást kínál a kormány: fejlesszék együtt Budapestet, adóemelés és hitelfelvétel nélkül, hogy megvalósuljanak azok a beruházások, amelyekben Karácsony Gergellyel egyetértenek. Első körben 60 milliárd forintnyi fővárosi fejlesztést vállalna magára a kormány, amelyeket a fővárossal egyeztetve valósítanának meg.
Lapunknak nyilatkozva Fürjes Balázs olyan, Karácsony Gergely által javasolt fejlesztéseket említett, mint a Gellért-hegyre tervezett sikló, a budai, Duna-parti villamoshálózat déli irányú bővítése, a rakpartok gyalogos- és kerékpárosbarát átalakítása, az Etele téri buszpályaudvar bővítése, illetve a hányatott sorsú Biodóm befejezése. Indoklása szerint ezzel az összeggel tehermentesítenék a főváros költségvetését, segítséget nyújtva ahhoz, hogy Karácsony Gergely minél több ígéretét teljesíthesse, köztük azt is, hogy jusson pénz például a 14 év alatti gyerekek ingyenes utazására és az idősek fűtéstámogatására.


Arra a kérdésre, hogy a felajánlott összegből a Főváros a Lánchíd felújítására is költhetne-e, Fürjes azt mondta, az a hatmilliárd forint, amit még Tarlós Istvánnak ígért meg a hídra, Karácsony Gergelynek is rendelkezésre áll. „Tiszteletben tartjuk, hogy a Lánchíd felújítása a főváros feladata, ám ha a Főváros kéri, készek vagyunk erről egyeztetni” – tette hozzá. A kormány tehát látványos fejlesztéseket szeretne Budapestnek „adni”, azonban a fővárosi önkormányzatnak inkább a napi működés finanszírozása okoz nehézségeket, és a jövőben még inkább fog. Karácsony Gergely szerint ennek az az oka, hogy mintegy 100 milliárd forintot von el a kormány a főváros, illetve kerületek önkormányzataitól a szolidaritási adó emelésével, a gépjármű-adó elvonásával, a helyi tömegközlekedés állami finanszírozásának megszüntetésével. Az említett, kormány által támogatandó beruházásokról Karácsony korábban azt mondta, azok mind 2022-es fejlesztések, most a városon nem segítenek.
Erre jön még rá a járvány okozta visszaesés, vagyis a helyi vállalkozások bevételkiesése miatt kevesebb helyi adóbevétel, a tömegközlekedés visszaesése, illetve a megnövekedett egészségügyi kiadások – Karácsonyék szerint ezek mind tovább terhelik a főváros több mint ingatag költségvetését.

Fürjes Balázs Fotó: Pozsonyi Roland

Fürjes Balázs viszont úgy véli, nincs 100 milliárdos elvonás és nincs Budapest-adó. Elmondta, hogy a koronavírus 2000 milliárd forintos lyukat ütött a magyar költségvetésben, ennek enyhítéséből mindenkinek ki kell vennie a részét, a koronavírusnak senki sem tudja benyújtani a számlát. Az államtitkár szerint még most is Budapest az állami költségvetés legnagyobb haszonélvezője. Erre példaként említi, hogy idén és jövőre összesen 24 milliárd forintot kap a közösségi közlekedésre a főváros kormányzati forrásokból, forgalomba állítottak 60 új buszt, illetve szerinte Budapest kevesebb szolidaritási adót is fizet, mint azt a más, érintett önkormányzatokra egységesen alkalmazott, matematikai képlet indokolná. A beruházások 2022-es dátumára pedig nem érti, miért panaszkodik Karácsony, hiszen a listát a főpolgármester állította össze.
Fürjes Balázs azt ígérte: jövőre még nagyobb pénzügyi mozgástere lesz a fővárosnak. Annak illusztrálására, hogy Budapest most is jó pénzügyi helyzetben van, az államtitkár a Moody’s hitelminősítő döntését említette, amely stabilról pozitívra minősítette fel Budapest adósbesorolását, így szerinte a főpolgármesternek nem a kormánnyal, hanem a számokkal, a közgazdászokkal és a Moody’szal van vitája.
Fürjes szerint a budapestiek érdekében a mindenkori kormánynak és a városvezetésnek a viták ellenére is kutya kötelessége együttműködni. A fővárosiaknak az is feltűnhet, hogy a kormány Fürjes Balázs „főszereplésével” látványos beruházásokat finanszírozna, miközben az elvonások miatt Karácsony Gergelynek maradna a nehézségek és bajok miatti védekezés – ez pedig jelentheti akár azt is, hogy a Fidesz esetleg elkezdte felépíteni Fürjest a 2024-es főpolgármester-választásra. Az államtitkár erre azt mondta, ezen költségek átvállalásának semmi köze az ő politikai ambícióihoz, a főpolgármesteri posztra pedig nem vágyik. Mint mondta, szerencsés, mert most is azt csinálja, amit szeret, Budapest fejlesztéseinek kormányzati koordinálását nagyon szép feladatnak tartja. Azonban ettől függetlenül – tette hozzá – arra kell koncentrálni, amit az ember éppen csinál, mindig az aktuális feladatra, mert ha a jövőbeli ambíciói elvonják a figyelmét, könnyen két szék közül a pad alatt találhatja magát.

 

Négy cég is felújítaná a Lánchidat
Összesen négy cég nyújtott be árajánlatot a Lánchíd felújítására kiírt közbeszerzési eljárás határidejére. Az A-Híd Építő Zrt.-t, a Közgép Építő- és Fémszerkezetgyártó Zrt.-t, az SDD Konzorciumot és a STRABAG Általános Építő Kft.-t egyébként fel is kérték arra, hogy ajánlatot tegyenek a munkálatokra. Most a BKK következő lépése, hogy az árajánlatba foglalt szerződéseket és a műszaki tartalmat megvizsgálják. A jelentkezők árajánlatai – a közbeszerzési eljárás mostani szakaszában – még nem nyilvánosak, de jó tárgyalási alapot képezhetnek ahhoz, hogy a tender későbbi győztese és a BKK számára is előnyös megállapodás születhessen. A BKK egyébként továbbra is azzal számol, hogy 2021 februárjában szerződést köthet a közbeszerzési pályázat győztesével, ami után majd el is kezdődhetnek a munkálatok a Lánchídon.   

 

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version