Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Gránátvetőkkel lőtték az ukrán katonákat Donyecknél, ketten meghaltak

Létrehozva:

Forrás: home for heroes / Shutterstock.com

Nem veszik komolyan a tűzszünetet.

Feszültté vált ismét a helyzet a Donyec-medencei konfliktus övezetében, péntekre virradóan két ukrán katona életét vesztette, két másik pedig megsebesült a Moszkva által támogatott szakadárok támadásai következtében – írja az MTI.

A szakadárok előző nap ötször, péntekre virradóan kétszer sértették meg tűzszünetet a Donyeck mellett lévő Vogyane környékén, ahol gránátvetőkkel és kézi lőfegyverekkel nyitottak tüzet az ukrán katonák állásaira. Célzott lövéstől, illetve gránátlövedék repeszeitől két katona sebesült meg még csütörtökön, péntek éjjel pedig két másik katona halálos kimenetelű sérülést szenvedett.

„Az ukrán hadsereg megfelelő választ adott az ellenség provokációjára” – írta a parancsnokság közleményében.

A Donyec-medencei konfliktus övezetében július vége óta van érvényben tűzszünet, amelyet a Kijev, Moszkva és az EBESZ képviselőiből álló minszki összekötő csoport hozott tető alá. Komoly veszteséget nem okozó provokációk a frontvonal mentén folyamatosak, utoljára szeptember elején viszont már két külön támadásban egy ukrán katona életét vesztette egy másik pedig megsebesült a szakadárok által leadott célzott lövések által. Az akkori eseteket Kijev még csak provokációknak minősítette, és az ukrán fegyveres erők a tüzet nem viszonozták.

 

Legnépszerűbb cikkeink