Nagyvilág
Élethosszig fizeti a román állam az öt évvel ezelőtti bukaresti tűz sérültjeinek kezelését
A 2015-ben leégett bukaresti Colectiv szórakozóhely áldozatainak orvosi kezelési költségeit élethosszig megtéríti a román állam, miután pénteken, a katasztrófa ötéves évfordulóján Klaus Iohannis államelnök aláírta az erről szóló törvényt.
A román szenátus az idén februárban fogadta el a szinte valamennyi párt által támogatott törvényt, amely októberben jutott el végszavazásra a képviselőházhoz. Az alsóházban október közepén elfogadott jogszabályt most Iohannis is aláírta, így az áldozatoknak egész életükön át valamennyi külföldi és belföldi kezelési költségét – amelyek összefüggésbe hozhatók a tűzesetben elszenvedett sérülésekkel – a román állam fizeti.
Iohannis a jogszabály kihirdetése mellett az évforduló alkalmából koszorút is elhelyezett és gyertyát gyújtott az egykori szórakozóhelynél kialakított emlékhelyen. Az esetről több politikus is megemlékezett, hiszen a román társadalomban még elevenen élnek a tragédia emlékei, amelynek következtében 65 ember vesztette életét és 150-en kerültek kórházba súlyos égési sérülésekkel.
Iohannis már egy szerdai sajtótájékoztatón kifejezte azon meggyőződését, hogy Románia tanult az esetből. Raluca Turcan miniszterelnök-helyettes úgy vélte, hogy az áldozatok hozzátartozóinak joguk van tudni az igazságot, utalva arra, hogy az ügyben még nem született jogerős bírósági ítélet. Hozzátette: Romániának felelőssége, hogy fejlessze a kórházait és egészségesebbé tegye az intézményeit, amelyeknek mulasztásai következtében előfordulhatott a tragédia.
A román illetékes bíróság első fokon tavaly decemberben súlyos ítéleteket szabott ki az ügy vádlottjaira, így a Colectiv klub három tulajdonosát egyenként 11 év nyolc hónap, a helyiséget lángra lobbantó tűzijátékot rendező pirotechnikai cég tulajdonosát 12 év 8 hónap, a két tűzszerészt pedig 9 év és 8 hónap, illetve tíz év börtönbüntetésre ítélték. A klub működési engedélyét kiadó kerületi polgármestert 8 év 6 hónap, a szórakozóhely tűzrendészeti alkalmasságának ellenőrzését elmulasztó katasztrófavédelmi felügyelőség két alkalmazottját pedig 9 év és két hónap szabadságvesztésre ítélték.
2015. október 30-án mintegy 350-en vettek részt a bukaresti Colectiv klubban a Goodbye to Gravity együttes második lemezét bemutató koncerten. Az előadáson egy rosszul elhelyezett pirotechnikai eszköz lángra lobbantotta a gyúlékony anyagból készült hangszigetelést, a helyiség pillanatok alatt lángba borult, a szűk kijáraton keresztül pedig az áldozatok nem tudtak idejében kimenekülni.
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt