Magyarország
A rektor nem engedte, hogy az SZFE-hallgatók melletti kiállásról szavazzanak a Corvinuson
Lánczi András szerint ez nem fér bele a működési szabályzatukba.
A Budapesti Corvinus Egyetem Szenátusa kinyilvánítja szolidaritását a Színház- és Filmművészeti Egyetem Szenátusával, munkavállalóival és hallgatóival, akik az Alaptörvényben foglalt joguknál fogva védelmezik egyetemük autonómiáját – ez a címe annak a határozati javaslatnak, amelyről a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) szenátusa egy rendhagyó ülésen szavazott volna, Lánczi András rektor azonban ezt megakadályozta.
A 24.hu-hoz eljutott – az egyetem dolgozói közötti – levelezés szerint Toronyai Gábor szenátusi tag október 6-án küldött egy e-mailt Lánczinak, amelyben azt írta, hogy a kérdés megtárgyalását támogatja a szenátus tagjainak a harmada, ami az ügyrend alapján szükséges, ezért a rektornak mint a szenátus elnökének össze kell hívnia az ülést.
Lánczi még aznap elutasította a felvetést: „a javasolt napirendi téma nem tartozik Egyetemünk Szenátusának hatáskörébe, így a kérést nem áll módomban teljesíteni.”
Szűk egy héttel később Toronyai ismét levélben kereste meg a rektort, és felhívta a figyelmét arra, hogy a szenátus ügyrendje szerint, ha a tagok egyharmada a napirend megjelölésével írásban kezdeményezi a testület összehívását, akkor a szenátus elnöke köteles 15 napon belül összehívni azt. Toronyaihoz csatlakozott egy másik szenátusi tag, Rosta Miklós is, aki azt írta, hogy az ügyrend alapján a rektornak nincs mérlegelési joga.
Döntésed súlyosan sérti az egyetemi normákat és alapértékeket, azt antidemokratikusnak és bizalomrombolónak tartom – jegyezte meg.
Lánczi újabb válaszában is kitartott korábbi álláspontja mellett, és arra hivatkozott, hogy a működési szabályzat nem ad felhatalmazást „a hatáskörtől való eltérésre, sőt megerősíti a politikai, ideológiai kérdésektől való távolmaradást”. Toronyai ezt cáfolta, mondván, a szenátus ülésén nem csak a szabályzatban nevesített témákkal lehet foglalkozni, és a testületnek mint az egyetemi demokrácia és önrendelkezés letéteményesének minden olyan kérdésről joga kell legyen véleményt alkotni, amit a tagok indokoltnak tartanak napirendre venni.
A levelezéshez csatlakozott Kováts Gergely szenátor is, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy ami az SZFE-n történik, arról is szól, hogy hogyan lehet egy felülről indukált átalakítás, vagyis – a korábban a Corvinuson is végrehajtott – modellváltás keretében „egy egyetemi közösséget megszólítani és a döntéshozásba bevonni, vagy épp fordítva, kihagyni és a döntést rákényszeríteni”.
Ami az SZFE-n történik, az kihat minden egyetemi közösségre, beleértve a Corvinus közösségét is, mert precedenst teremt arra, hogy mit lehet, és mit nem lehet megcsinálni, írta.
Lánczi elutasító válaszában elmondta, furcsállja, hogy például a Rajk Szakkollégium elnevezését még senki nem akarta megtárgyalni a szenátusban, majd elmondta, az egyetemen nyugodtan lehet vitakört alakítani a témában. Arról is beszélt, rektorsága alatt mindig igyekezett megakadályozni a Corvinust érő politikai behatolási szándékokat.
A 24.hu cikke után az egyetem megjelentetett egy közleményt, amelyben azt írják, hogy a Corvinuson számos fórumon zajlik beszélgetés az SZFE-n zajló eseményekről, hiszen az egyetemi közösség fontos eleme „a nyílt vita a világ fontos és érdekes, akár megosztó kérdéseiről”. A közlemény azzal zárul, hogy a Corvinus támogatja a Színművészetin kialakult helyzet minden fél számára elfogadható rendezését.
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója