Minden nyolcadik bántalmazás kerül a gyermekvédelem látókörébe

Hiába az Emmi-útmutató és a korszerű törvények, ha a gyermekvédelmi szakemberek nehezen alkalmazzák azokat. A rendszer túlterhelt, de a civil és az állami szféra is nehezen találja az összhangot egymással. Dr. Repponi Felícia jogász, a Direkció Alapítvány szakmai vezetője 11 éve foglalkozik gyermekvédelmi ügyekkel. Kutatási területe a hátrányos helyzetű gyerekek a magyar jogrendszerben.

Mekkora a nyomás a magyar gyerekvédelmi rendszeren?

A gyámhivatalok és a gyermekjóléti szolgálatok is leterheltek. A KSH statisztikái alapján kb. 900 ezer gyerek van a gyermekvédelem látóterében, tehát majd’ minden második – ez nekem is meglepő volt. Van átfedés a gyámhivatal és a gyermekjóléti szolgálat között, de a bántalmazott vagy súlyosan veszélyeztetett gyerekek körében így is magas a látencia. Átlagosan minden nyolcadik eset kerül a gyermekvédelem látókörébe.

Hogyan lehetne javítani ezen az arányon?

Aki kapcsolatba kerülhet egy üggyel, annak kötelessége a gyerek veszélyeztetettségét észlelni és jelezni. A gyerekvédelmi jelzőrendszerbe tartoznak többek közt az iskolai dolgozók, a háziorvos, akár a bíróság is. Szükség lenne arra is, hogy a szakembereket továbbképezzék: az Emminek van egy útmutatója a gyerekbántalmazás felismeréséhez, aminek jogszabályi ereje van, de a szakemberek 90 százaléka nem is hallott róla. Ez nagyon nagy probléma. Egy olyan esetben, ahol az egyik szülő súlyos sérülést okozott a másiknak, vettek látleletet, volt feljelentés súlyos testi sértésért, azonban a rendszerig nem jutott el, hogy a gyerekek veszélyben vannak otthon, mert nem a gyerekek előtt történt, nem ellenük irányult, és a sértett szülő nem kérte a gyermekjóléti szolgálat segítségét. A szakemberek sem feltétlenül ismerik fel, hogy ez probléma, pedig ez közvetett bántalmazás. Egyre több szervezet, hatóság érzékenyedik szakmailag a bántalmazás felé, de egy áldozat még mindig átlagosan nyolcszor kér segítséget, mire érdemben foglalkoznak vele. Egy jó példát hadd említsek: egy időben prostitúció-prevencióval foglalkoztam, és az elmúlt években ez kormányzati szinten is prioritás lett. Összefogtak a civil, gyermekvédelmi és nőjogi szervezetek, és elérték, hogy kiemelten, összehangoltan kezelje ezt a rendszer. Kidolgoztak egy módszertant: ha például a rendőrségen, vagy a határnál megállítják, milyen kérdéseket kell feltenni annak, aki bajba jutott, így hatékonyabb lett az esetek felismerése. Például megnézik, milyen a ruházata, vannak-e rajta verésnyomok, az okmányai megvannak-e.

Mik a legnagyobb nehézségei a gyermekvédelmi intézményeknek?

A gyerekvédelem általában a súlyos, sürgős esetekkel tud foglalkozni, többre nincs kapacitás. Persze, ez területtől is függ: egy budai kerületben például egy iskolai zaklatással szemben is több lépést tesznek, mint egy Borsod megyei településen, ahol nagyobb az ügyteher. Civil szervezet önkénteseként kezdtem el gyermekotthonos gyerekekkel foglalkozni, jóindulattal, lelkesedéssel. Nekem is voltak terveim, hogy mit fogok másképp csinálni, de amikor egy gyermekotthonban gyermekfelügyelőként dolgozva odakerültem, hogy össze vagyok zárva egyedül tizenkét gyerekkel, úgy, hogy mindegyik önállóan egy embert igényelne, akkor döntéseket kell hozni, priorizálni, hogy mivel foglalkozok, az egy éles helyzet. Dolgoztam olyan helyen is egy gyámhivatalban, ahol sokan élnek a létminimum közelében: egyedül nekem 250 ügyfelem volt, emellett egy év alatt 80 perben jártam el, így csak a sürgős közbelépést igénylő esetekre volt idő. Nagy a mentális teher is, ügyintézőként is felkavaró végigolvasni a történeteket, foglalkozni az érintett ügyfelekkel. Szupervízióra, rekreációs lehetőségekre lenne szükség, ezekre pedig néhány intézménytől eltekintve egyáltalán nincs keret. Alacsony költségkeretből gazdálkodnak, nehéz ezt megoldani. Azt is problémának tartom, hogy nincsenek platformok a tudásmegosztásra: a civil szervezet, az állami szféra, az iskola és a gyermekjóléti szolgálat nem feltétlen találkoznak, nem tudják megosztani a tapasztalataikat.

Mennyire tekinthető korszerűnek a magyar gyermekvédelmi törvény?

Véleményem szerint elég korszerű, az esetek kilencven százalékára meg lehet találni a hatékony megoldást. A jogalkalmazók viszont nem feltétlen jogászok, vagy nem ugyanolyan érzékenyek, motiváltak, képzettek, és ez vezethet félreértéshez. Például, a veszélyeztetettségre nincs konkrét definíció, a szakemberek megítélésére van bízva: néhol az is lehet veszélyeztetés, ha arrogáns a szülő, követelőző; máshol meg azt se gondolják veszélyeztetésnek, ha egyik szülő levágja a másik szülő kezét.

A gyermekvédelmi törvényben van az is, hogy szegénység miatt nem lehet kiemelni a gyereket a családjából. Hogy működik ez a gyakorlatban?

Vannak olyan hivatalok, ahol vannak túlkapások, de összességében viszonylag kevés gyereket emelnek ki, a már említett 900 ezer ellátotthoz képest kb. 20-25 ezer fő között mozog a kiemelt gyermekek száma. Ezek az esetek sokszor megjelennek a médiában, ezért az van a köztudatban, hogy ha a gyámhivatal bekapcsolódik egy ügybe, akkor viszik a gyereket. Akkor emelik ki a gyereket, ha az egészséges fejlődéshez szükséges dolgokat a család nem tudja megadni, hiszen ez veszélyeztetés. Nem önmagában az a veszélyeztető körülmény, hogy szegény, hanem az, ha ebből az következik, hogy a gyermek súlyos veszélyeztetésnek van kitéve.

Vámosi Ágoston