„Ilyen sikerekhez fantasztikus csapat kell”

A családjában senki nem előadóművész, ő mégis gyermekkorától a színházhoz vonzódott. Táncos, koreográfus, zenész színházi rendező: alkotó. Pina Bausch szárnyai alatt kezdett el táncolni Németországban, Liverpoolban Paul McCartney iskolájában szerzett művészeti diplomát, ma mégis itthon, zömében magyar művészekkel dolgozik. Vági Bencével, a Recirquel újcirkusz társulat művészeti vezetőjével beszélgettünk.

Táncosként kezdte pályafutását. Mi csábította el a rendezés és a cirkusz felé?

Két diplomám van: táncos-koreográfus, és zenés színházi rendező. Valójában a tánc a szívem csücske volt mindig, és szerintem az is marad. A cirkusz pedig gyerekkori szenvedélyem volt, talán a legelső előadóművészeti élményem, ami mély benyomást tett rám. Amikor táncosként dolgoztam, akkor mindig próbáltam belecsempészni az előadásaimba, a kompozícióimba a cirkusz hangulatát.

Családi hatás miatt kezdett előadóművészettel foglalkozni?

Nem. De már hatévesen közöltem a szüleimmel, hogy szeretnék táncolni, szeretnék balettozni. Az édesapám versenysportoló, kenus, ő tágra nyílt szemekkel nézett, hogy miért akar a gyerek balettozni. Mégsem volt kérdés, hogy táncolhatok-e. Nekem és a testvéreimnek is kötelező volt a sport, de nem volt megszabva, hogy milyen sportág legyen, csak az, hogy mozogjunk. Akkor Wuppertalban éltünk, és szerencsés egybeesés volt, hogy Pina Bausch világhírű koreográfus éppen ebből a kis német városból származott, ezért volt ott egy balettiskolája. Gyakorlatilag ott kezdtem meg az előadóművészettel való ismerkedést, Pina Bausch szárnyai alatt. Nagyon tisztelem a munkásságát, ő is új műfajt teremtett: a táncszínházat. Mi is létrehoztunk egy műfajt, amit már világszinten cirque danse-nak hívnak, hívunk.

A külföldön töltött gyerekkor mit adott hozzá a művészetéhez? Később nem vágyott vissza külföldre, hogy ott csináljon karriert?

Biztos, hogy bennem volt a szabad és nyitott gondolkodás. De ehhez már az is hozzájárult, hogy a magyaron kívül idegen nyelven is beszéltem. A szüleim disszidáltak, a kommunizmus elől menekültek. Később ez is segített a könnyű elrugaszkodásban: nem féltem attól, hogy külföldre menjek, mentem is. Rugalmasságot és magabiztosságot hoztam magammal.

Hogyan került Liverpoolba?

Egy német osztálytársnőm hozott egyszer egy Stern magazint, amiben volt egy anyag a Liverpool Institute for Performing Artsról, ami azért érdekes hely, mert ez az iskola Paul McCartney tulajdona, ő az alapító. Elképesztően fantasztikus tanári kart hívtak össze úgy, hogy Liverpool nem világváros. Itt nemcsak előadóművészeket képeznek, hanem megtanítják, hogyan lehet produkciókat létrehozni, hogyan lehet kreálni, hogyan lehet együtt dolgozni a többi alkotóval. Folyamatosan együtt kell dolgozni. A tanévek végén a szakágak együtt hoznak létre a nulláról produkciókat. Azt hiszem, ez eléggé erősen meghatározta azt az embert, aki vagyok. Megtanultam, hogy ilyen fajta profizmust és sikert csak és kizárólag fantasztikus csapattal lehet megcsinálni, ami nekem meg is van, és nagyon büszke vagyok rájuk.

Amikor az első előadás ötletével a Szigetet megkereste, mi volt a célja?

Szerettem volna csinálni egy előadást, amiben szerepelnek artisták. Elkezdtem kutatni, és akkor fedeztem fel a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskolát. Felhívtam őket, hogy álmodjunk meg valami közöset! Nyitottak voltak. Nem sok munkalehetőség van az artistáknak itthon, sokan külföldre kényszerülnek. Úgy gondoltam, jó lenne olyan közeget teremteni, amiben a magyar artisták itthon tudják kamatoztatni a művészetüket, tehetségüket. 

Talán azért ennyire sikeres az újcirkusz műfaja, mert eléri a mára iszonyatosan magasra nőtt ingerküszöbünket. Az, ahogy a műfajok keverednek, le tudja nyűgözni a mai modern embert. Erről mit gondol?

Teljesen igaza van. Én azt szoktam mondani, hogy az artista egy szuperhős, és a szupererő élőben még lenyűgözőbb. Amikor egy hús-vér ember 8 méter magasan a levegőben szaltózik és visszaérkezik egy ujjnyi vastag drótra, akkor az az embert lesokkolja, hiszen a művész az életével játszik – és mindeközben történetet mesél. A cirkusz azáltal, hogy ilyen erős hatást gyakorol a nézőre, képes arra is, hogy olyan gondolatokat ültessen el bennünk, amit amúgy nehéz lenne, mert már nehezen tudunk figyelni.

Hogy van most a társulat, mennyire megterhelő a koronavírus-helyzet?

Nagyon megterhelő. Elképesztően sok szorongás és bizonytalanság volt körülöttünk és bennünk is, hogy lesz-e bemutató. Ennek ellenére úgy érzem, készen állnak, már csak ki kell nyújtani a karjukat, és lehozzák a csillagokat az égről. Tele vannak nagyon jó energiákkal, és szeretnének fellépni, hiszen több mint 7 hónapja nem volt erre lehetőségük.

Elárulja, hogy milyen tervei vannak a jövőben a társulattal?

Van egy álmunk, amiről keveset mondhatok. Szeretnénk egy olyan előadást létrehozni, ami Budapest egyik különleges helyszínén lenne látható folyamatosan. Nagyon sokan szeretnének minket látni, ezért az a cél, hogy akár hetente többször előadhassuk. De erről mindent elmondok majd a maga idejében.

Bárdos Kata Kincső

Október 15-én, csütörtökön este debütált a Recirquel újcirkusz társulat legújabb darabja, a Solus Amor. Az egyetlen és ősi, időn és téren átívelő, mindannyiunkat összekötő energiát megidéző produkció korunk természet és csoda iránti vágyódásából meríti erejét. Vági Bence koncepciója szerint „a színpadi tér és a szereplők természeti esszenciaként ölelik körül a közönséget, hogy egy ősi imához hasonlóan lehetővé tegyék a néző számára a teljes elmélyülést”. Az előadás október 16-án, 17-én és 18-án is megnézhető a CAFe Budapest szervezésében, a Müpában.