Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Kikötözték a kocsma előtt, kihűlt, de az ügyvéd szerint ez természetes halál

Létrehozva:

Megkezdődött a hírhedt nagylóki ügy pere. 

Megkezdődött a per a tragikus nagylóki haláleset ügyében, írja a Blikk. Egy férfit egy székhez kötöztek egy kocsma előtt, aki aztán kihűlésben meghalt. Nyolc vádlottnak kell felelnie a 43 éves közmunkás haláláért, akár életfogytiglani börtönt is kaphatnak. Mint az első tárgyaláson elhangzott: a kocsma pultosa – az ügy elsőrendű vádlottja – adta a kötözéshez használt szigetelőszalagot a többieknek, és azt mondta, „amikor a többiek kihívtak a teraszra, Zsolt már a hátára kötözött székkel ült és hangosan horkolt.

Nevettem, mert viccesnek találtam. Pultosként az a dolgom, hogy a vendégek kedvében járjak, nevessek a vicceiken”. 

A vádlottak egyike sem vallotta magát bűnösnek.

A harmadrangú vádlott ügyvédje szerint szó sincs előre megfontolt szándékú, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésről, az áldozat természetes halállal halt meg, alkoholmérgezésben, ezért új orvosszakértő kirendelését akarja elérni.   

Legnépszerűbb cikkeink