Magyarország

Csütörtökön újra egyeztet Gulyás és Karácsony

Published

on

Szó lesz az adóbevétel-kiesésről és a kerékpársávokról is. 

Ma újra egyeztet a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsán belül a kormány és a főváros vezetése – írja az Index. Az ülésen a budapesti nagyberuházások mellett szó lehet az úgynevezett szolidaritási hozzájárulásról, illetve a Városháza által felvetett újraindítási adó esetleges bevezetéséről is. 

A kormánydelegációt Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, a fővárosit Karácsony Gergely főpolgármester vezeti.

Karácsony Gergely az InfoRádió Aréna című műsorának vendégeként kedden azt mondta, hogy a megbeszélésen szó lesz a főváros adóbevétel-kieséséről is. A városvezető azt mondta, hogy olyan előterjesztéseket fognak ma megtárgyalni, ahol szakértői szinten már zajlik az egyeztetés. Ezek közül kiemelte az adójogszabályok megváltoztatását, mert, mint mondta, ez nélkülözhetetlen a fővárosi önkormányzat nagyon nehéz anyagi helyzetének megváltoztatásához.

Az Index úgy tudja, hogy az ülésen szó lehet a fővárosi kerékpársávokról is, amelyeket a kormányoldal erősen bírált, míg a főváros elégedett azokkal.

 

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version