Nagyvilág
Törölték az évadot a New York-i Filharmonikusok is
Jövő év júniusáig minden nyilvános fellépésüket törölték a New York-i Filharmonikusok.
A zenekar közleményében a koronavírus-járvány miatt New Yorkban érvényben lévő közegészségügyi rendelkezésekre hivatkozott.
A New York-i Filharmonikusok honlapján és Facebook-oldalán helyi idő szerint kedden megjelent közlemény szerint az elmaradt előadások helyett a zenekar új felvételeket készít, amelyeket télen és 2021 tavaszán online közvetítenek majd.
A zenekar elnöke, Deborah Borda nyílt levélben fordult a közönséghez. Mint írta, ha a világ nem változott volna meg ennyire a járvány miatt, mostanára már elkezdték volna árulni a bérleteket az új szezonra, és folynának az előadások is. „Mindannyian jól tudjuk, hogy ez miért nem lehetséges most” – írta és hozzáfűzte, hogy talán el sem kell mondania, mennyire hiányzik a közönség a filharmónia egész zenészcsaládjának.
A New Yorkra vonatkozó közegészségügyi hatósági szabályok alapján az előzőleg tervezettekkel ellentétben januártól sem tudnak élő koncerteket tartani közönség előtt. Az intézmény 178 éves történetében egy egész évad törlésére még nem volt példa – hangsúlyozta az elnök.
Szeptemberben 140 éves történetében először a New York-i Metropolitan Operaház (Met) is egész évadának lemondására kényszerült a pandémia miatt. Az operaház zenekarának jövő júniusra kitűzött nemzetközi turnéját is lefújták.
(MTI)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója