Connect with us
Szent István Napok

Szent István Napok

Kiemelt hírek

Így látták a pártok, politikusok a borsodi eredményt

Létrehozva:

A Fidesz szerint az ellenzék gátlástalanul kampányolt, provokációk történtek a Koncz Zsófia győzelmét hozó borsodi időközi választáson. A Jobbik megfélemlítő, aljas és hazug kampányt emlegetett, Hadházy Ákos pedig rögtön az ellenzéki, vesztes Bíró Lászlót is megtámadta elemző írásában.

A kétharmad volt a tét a borsodi időközi választáson, végül a fideszes Koncz Zsófia 5 százalék különbséggel legyőzte az ellenzéki összefogásban induló Bíró Lászlót. Orbán Viktor a Facebookon gratulált neki: „Gratulálok, Koncz Zsófia! Édesapád most nagyon büszke lenne rád, ahogy mindannyian azok vagyunk.” 

A fideszes Kósa Lajos azt mondta a sajtótájékoztatón Szerencsen: A kampányban kiderült, hogy az egyesült baloldal semmilyen gátlástól nem riad vissza,

a hatalomért és a pénzért mindenre képes, de az is, hogy a választók nem kérnek a „Gyurcsány-féle vegyesfelvágottból”.

A választás napján is több provokációt követtek el az egyesült baloldal aktivistái, de a választókat ez sem tántorította el, tette hozzá.

A Jobbik úgy kommentálta a vereséget:

„Krumpliszsákokkal, wc-papírral, pénzzel, megfélemlítéssel és aljas, hazug propagandával tudta csak a Fidesz mozgósítani a szavazókat.

Ezzel szemben az összellenzéki Bíró László komoly eredményt ért el őszinte és tisztességes kampányával, miközben a kormánypárti propagandagépezet hazugságai és lejárató agitációi folyamatos nyomás alatt tartották a borsodi embereket. Egy demokratikus országban ezt a választást az ellenzéki összefogásnak kellett volna megnyernie. Az mindenesetre kiderült a választási eredményből, hogy az ellenzéki összefogásnak nincs alternatívája, csak így lehet leváltani az Orbán-kormányt 2022-ben.”

Az MSZP szerint eredményes volt a választás, „hiszen a jelöltünk derekasan küzdött, a kampányba pedig minden ellenzéki párt rengeteg munkát fektetett. Köszönet nekik és a demokráciaőröknek, akik felügyelték a szavazás tisztaságát, és külön köszönet a tiszaújvárosi szervezetünknek és szimpatizánsainknak az erőfeszítéseikért! (…) Növelnünk kell az ellenzéki szavazók számát,

a jelöltkiválasztás során alkalmaznunk kell az előválasztás intézményét,

és egységesen kell fellépnünk a Fidesz-uralommal szemben! 2022-ben így sikerülhet!” 

Hadházy Ákos független képviselő azt írta a Facebookon: „Néha vannak olyan helyzetek, amelyekben nincs jó megoldás. Az ellenzék olyan helyzetet teremtett, amelyben ma csak veszíthetett. Legelőször is tisztázzuk: a mai nap sem valódi, tiszta választás volt Borsodban, hiszen a milliárdokból kitömött kormánypropaganda, az EU-s támogatásokkal megzsarolt vagy megvett falusi polgármesterek nyomásgyakorlása miatt képtelenség egyenlő feltételekről, valódi választásról beszélni. Ne legyenek kétségeink, az ország jelen helyzetében

egy valóban szabad és tisztességes választáson a fideszes jelölt örülne, ha eléri az 5 százalékot!

(…) az elmúlt években nem csinálta meg a házi feladatot: néhány hétvégi piacozás nem tudta semlegesíteni a propagandagépezet tízéves agymosását, semmivé tenni az így felépített alternatív valóságot. (…) A jelölt személye is közrejátszott abban, hogy ma az ellenzék számára nem túl fényes eredmény született. A pártok ugyanis azt hitték, ha »összefogás« van, minden van, a jelölt személye egyáltalán nem is lényeges, bárkit el lehet indítani.

Ha Bíró nyert volna, nemcsak egy rasszista indulatú ember került volna be a parlamentbe, hanem egy olyan ember, aki elég egyértelműen részt vett abban, hogy egy kis csapat valódi fejlesztés helyett magára költött 50 millió forint EU-s támogatás egy jelentős részét.

(…) Bíró László nem volt jó jelölt, az viszont nem az ő hibája, hogy nem találtak a helyére mást: az ellenzéki pártok nagyon komoly szervezeti problémákkal küzdenek, egyszerűen nincs elegendő jó jelöltjük mind a 106 választókerületbe. Az összefogás egyszerűen semmit sem ér, ha nincs szervezettség, például nincs elég aktivista. (…)  Az ellenzék veresége óriási pofon. De néha egy pofon felébreszti az aléltat. Meg kell érteni, hogy

csak akkor harcolhatunk ki valódi, tisztességes választásokat , ha vereség után összefogva nekimegyünk végre a játékszabályok megváltoztatásának; ha a vereség után a pártkádereken kívül is esélyt adunk más jelölteknek is; ha a vereség után végre tényleg a nyakába veszi az országot a 60 fizetett parlamenti képviselő, és talál minden faluba néhány olyan ellenzékit, aki vállalja elkötelezettségét és segít a következő választáson.

Akkor nem lesz hiábavaló a borsodi pofon, ha az utolsó pillanatban felébreszt bennünket.”

Legnépszerűbb cikkeink